facebook
A pesti nő – körkép a pesti nőkről a 2010-es évek derekán
„Nappal stoppol, port töröl / de este fél kilenc körül / már dáma megint, taxinak int”. Az ismert régi magyar sláger már több mint fél évszázados. Valószínűleg sokakban felmerül a kérdés: vajon a budapesti nők ma is ilyen sokoldalúak? A Bach Máté ötlete alapján elindult Pesti nő blog többek között erre keresi a választ.

Kőrösi Zoltán író, szerkesztő megfogalmazása szerint „Budapest egy hervadófélben szomorkodó asszony, aki időnként a sminkkészlethez nyúl, s megrázza magát. Aki még ma is bontja a virágait és a világ legszebb lányainak szolgál otthonául.” Bach Máté fotográfus is leginkább egy nőhöz tudná hasonlítani Budapestet. Azért indította el 2012 áprilisában a Pesti nő blogot, hogy megörökítse a főváros női energiáit, és, hogy rávilágítson arra, hogy a sokszínűség nemcsak Budapestre, hanem az itt élő nőkre is jellemző. Bach Máté képeihez az első években Ughy Szabina készítette az interjúkat, aki elmondása szerint az itt élő nők élményein keresztül szeretett volna egy alternatív Budapest-térképet rajzolni. 

2015 tavaszától azonban egy időre elfogytak a képek és a szövegek, de decembertől visszatért a Pesti nő blog. A képekért továbbra is a blog lelke, Máté felel, viszont az interjúkat ezután Izsó Zita készíti. A blog alapkoncepciója továbbra sem változott, a cél továbbra is az izgalmas, karizmatikus pesti nők bemutatása, legyenek azok BKV ellenőrök, énekesek, kocsmárosok, bankárok, nővérek, színészek, zöldségesek, virágkötők, vagy éppen autógyári szoftverfejlesztő részleg csoportvezetői.

Bach Máté szociális munka szakon szerzett diplomát, de ezzel párhuzamosan fotózást is tanult Magyarországon és Dániában. Élt Dél-Magyarországon egy beás cigány közösségben, de járt Szarajevóban és Gucán is. Fotóriporterként dolgozott a Prae.hu-nál, a Helyi Témánál és a Napi Gazdaságnál. 2012 óta a Vagány Históriák elnevezésű, kortárs költőket bemutató képsorozat fotósa.
 
Izsó Zita Gérecz Attila-díjas költő, műfordító. Első verseskötete 2011-ben jelent meg (Tengerlakó, FISZ). 2013-ban Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjat, 2015-ben Babits Mihály műfordító ösztöndíjat, 2016-ban NKA alkotói támogatást kapott. Második kötete 2014 őszén jelent meg Színről színre címmel a PRAE-Palimpszeszt kiadó gondozásában. Jelenleg a FISZ világirodalmi sorozatának szerkesztője, továbbá Ayhan Gökhannal közösen szerkeszti az Üveghegy című gyerekirodalmi oldalt (uveghegy.com) és az Átjáró kulturális és közéleti blogot (ayhanizso.blogspot.com). Zita testvérével, Izsó Nórával több színdarabot is írt, amikkel megnyerték többek között a Magyar Rádió (2005) és az egri Gárdonyi Színház pályázatait.

A Pesti nő blog központi e-mail címe: pestbudam@gmail.com