facebook
 
2017. január 24.

Név: Péterfy Bori
Foglalkozás: énekesnő, színész
Fotózás helyszíne: Szent István park
Engem mindig az egyéniségek érdekeltek
Péterfy Bori a magyar underground zene egyik legismertebb alakja. Dédapja Áprily Lajos költő, műfordító, nagyapja Jékely Zoltán költő, író, édesapja Péterfy László szobrász, testvére pedig Péterfy Gergely író. Zenei pályája mellett színészként is dolgozik, 2000-től a Krétakör, 2008-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja volt. Többek között a Love Bandról, a színházról és az életében megtapasztalt sorsszerűségekről beszélgettem vele.

Híres művészcsaládból származol. Ez meghatározta a későbbi pályaválasztásodat?

Biztos, hogy hatott rám, hogy milyen közegben nőttem fel, bár a családomban nem voltak kifejezetten színházi emberek. A nagymamám, Jancsó Adrienne színésznő volt, de ő idősebb korábban inkább önálló esteket csinált, ez a fajta előadóművészet viszont engem sohasem vonzott. Egyébként elég hamar eldőlt, hogy színésznő leszek. Már kislány koromban sok vers-és prózamondó versenyt nyertem, és persze az iskolai ünnepségeken is mindig nekem kellett szavalni. Lámpalázas voltam, izgultam, de valamilyen belső késztetés mégis mindig a színpad felé vitt.


Mennyire különül el az életedben az, hogy színész és zenész is vagy? Befolyásolja az előadásmódodat mondjuk egy koncerten, hogy közben színházban is játszol?

Szerintem igen. Engem egy frontemberben vagy előadóban régebben sem elsősorban a szakmai tudás vagy a hangtechnikai bravúr fogott meg, hanem sokkal inkább az erős személyiség és a színpadi jelenlét. Engem mindig az egyéniségek érdekeltek. Nekem kamasz koromban David Bowie volt az ikonom, és Marianne Faithfull. De egy csomó olyan előadót tudnék még felsorolni, akik elképesztő egyéniségükkel és a csak rájuk jellemző művészetükkel sokkal izgatóbbak voltak számomra, mint mondjuk egy nagyon-nagyon technikás, de tucat dalokat éneklő valaki. Ebből a szempontból biztos, hogy én inkább előadó vagyok a színpadon, mint énekes. 


Az éneklésen kívül az utóbbi időben több dalszöveget is írtál. Hogyan születik egy-egy ilyen írás?

Engem alapvetően a saját életem, a személyes örömeim, csalódásaim, tragédiáim inspirálnak. Nem vagyok dalszövegíró, megrendelésre nem tudok dalokat írni, még magamnak sem. Általában valami nagyon erős élményre van szükségem, ami elindít, aztán lehet, hogy egészen más irányt vesz a dolog, ennek ellenére pontosan tudom, melyik szöveget melyik pillanatban írtam. Ezek a dalok szerencsére a rajongóknál is betalálnak, és most nem csak arra gondolok, hogy a megjelenést követő héten tudják fejből a szövegeket, vagy magukra tetováltatnak belőlük részleteket. A személyes visszajelzések még ennél is jobban esnek. A legutóbbi, Szédülés című albumunk kapcsán például azt mondták, olyan hatást kelt ez a lemez, mintha beszélgetnél valakivel, akiről azt érzed, nagyon régóta ismered. Az ilyen vélemények a legfontosabbak. Nekünk azért elég szoros kapcsolatunk van a rajongóinkkal, mert a koncertek után általában kimegyek, és találkozom az emberekkel. Lassan kialakult egy keménymag, akikkel már évek óta egyre szorosabb a viszony, és én is odafigyelek a történeteikre, mert mindig megírják, melyik dal hogy hatott rájuk. Hála Istennek ez egy folyamatos pulzálás és kölcsönhatás köztünk.


Ez a hatás szerinted min múlik, az őszinteségen?

Egészen biztos, hogy az őszinteségen múlik, és az egyediségen. Mi soha nem gyártottunk receptre rádióslágereket, hanem mindig olyan dolgokról írtunk, amik minket is érdekeltek. Persze néha becsúszik egy-egy olyan dal, ami nem olyan átütő vagy brutális erejű, mint amilyet szerettünk volna írni, de az soha nem fordulhat elő, hogy divatból szülessen egy zene. Nálunk csak a belső ihletettség számít.


Színészként a legkiválóbb társulatokban játszottál. Melyik szerep volt számodra a legnagyobb kihívás?

Számomra mindegyik szerep kihívás, mert mindig mindent a nulláról kell kezdeni. Ez egy nagyon megfoghatatlan műfaj, az ember nem tudja, mibe ugrik bele, amikor elkezd egy szerepet próbálni. Nem lehet tudni, mi az a csillagállás, ami miatt jó lesz egy darab, és mi az, ami miatt meg nem. Mindenesetre nagyon közel állt hozzám Szorokin Jég című regényének színpadi feldolgozása, amit Mundruczó rendezett, és amiben egy bántalmazott prostituáltat alakítottam. De szeretem a Száll a kakukk fészkére című előadásban Ratched nővér szerepét is, aki pedig az előző karakter tökéletes ellentéte, egy szörnyeteg, aki a zárt osztályon uralkodik. Egyik szerep sem volt könnyű. És persze az is nagyon nagy kihívás volt számomra, amikor Alföldi Róbertnek köszönhetően a korábban megszokott színpadi létezéshez képest teljesen más körülmények között, egy nagyon rossz akusztikájú nagyszínpadon, a Nemzeti Színház társulatában kellett megfelelnem. Az elején nem is nagyon ment, de a végére aztán belejöttem.


Mi az oka annak, hogy viszonylag kevés szerepet vállalsz?

Rám jellemző, hogy nagyon belemegyek mindenbe, emiatt rengeteg energiát fektetek egy-egy dologba, és ez a koncertezésre és a színházra is igaz. Ráadásul van bennem egy bizonyos végzet mánia. Hálás vagyok a sorsnak, ezért mindig olyan tudattal megyek fel a színpadra, hogy ez lehet, hogy az utolsó alkalom. Nem lehet szarakodni. Ez a hozzáállás pedig mindig kiélezi a dolgokat. A pályám során szerencsém volt, csodálatos szerepeim voltak, és nagyon jó előadásokban játszottam. De annyira élvezem most a munkát a zenekarral, hogy ezt helyezem előtérbe. És persze ott van a kisfiam, akit lehetőség szerint szeretnék én nevelni, főleg, amíg ilyen kicsi. Egy nőnek ráadásul minden másra is figyelnie kell, például, hogy a magánéletét a kezében tudja tartani, és boldogságot teremtsen maga körül. Azért az is nagyon sok idő és energia.


Szerinted nőként mennyire lehetséges, és egyáltalán, mennyire kell ezeknek az elvárásoknak megfelelni?

Azárt ez rohadt nehéz, és ha körbenézel, most minden erről szól. Teljesen felborult és szétcsúszott a régi családmodell, és nem alakult ki helyette egy másik. Ennek ellenére én azt látom magam körül, hogy a nők nagyon erősek, és szuperül helytállnak. Szerintem ki kellene alakulnia valamiféle női összefogásnak, mert talán abban rejlik a megoldás, hogy a férfiak világát okosan átlátva, egymást segítve tudjunk helytállni és boldogulni.


Szerinted a nők többet elbírnak, mint amit gondolnak magukról?

Abszolút. Muszáj.


A Terápia második évadában egy ügyvédnőt alakítottál, akinek egyetlen vágya, hogy legyen végre egy férje és egy gyereke. A te életedben mennyire jött ez könnyen?

Én viszonylag későn, 40 fölött szültem, de az is igaz, hogy nem is akartam előbb gyereket. Viszont csodálatos időszaka volt az életemnek, amikor eldöntöttem, hogy akarom, és volt is kinek, ebből a szempontból tehát nagyon szerencsés vagyok. Ettől függetlenül azt gondolom, az ember alapvetően egyedül van, és csak magára számíthat. Semmibe nem élhetjük nagyon bele magunkat.


Ez elég súlyos kijelentés.

Ez van. Persze ettől még lehet, hogy az ember valakivel nagyon boldogan leél egy életet, de egyrészt nagyon sok munka, elfogadás, elengedés, bölcsesség és önismeret szükséges ahhoz, hogy az ember mindenféle helyzetben ki tudjon tartani a másik mellett, másrészt ez manapság nem is divat. Szerintem alapvetően arra kell mindenkinek berendezkednie, hogy önmagával rendben legyen, egyedül is erős legyen, és ha nem akar mindenáron kapaszkodni, és harmonikus személyiség, akkor jobban be is vonz egy másik ugyancsak szabad és harmonikus embert maga mellé, mert azt senki sem szereti, ha kapaszkodnak belé.


Sokszor beszélsz sorszerű eseményekről. Hiszel a sorsban?

Nagyon sok olyan dolog, rengeteg elképesztő csavar és őrületes eseménysor történt az életemben, ami miatt kell, hogy higgyek. Sokszor előfordul, hogy pontosan tudom, mi lesz. Néha a nagyon rossz dolgokat is meg szoktam előre érezni. Szóval abszolút hiszek benne, ettől függetlenül sok fontos helyzetben én is elkezdek kapálózni és pánikolni, ahelyett, hogy odafigyelnék a jelekre.


Például milyen sorszerű események történtek veled?

Ilyen helyzet volt, amikor a Krétakörnek viszonylag hirtelen, abszolút a csúcson lett vége. Mi színészek a társulatban töltöttünk nyolc-tíz évet, arra áldoztuk az életünk, nem tudtuk, hogyan tovább. Én ezután csináltam meg a Love Band első lemezét. És utólag nem tudom, mi lett volna, ha nem szűnik meg a Krétakör, mert akkor nem lesz önálló albumom a zenekarral, és nem történik meg a legfontosabb dolog az életemben. Egyébként a magánéletemben is nagyon sok olyan helyzet volt, ami elsőre tragédiának tűnt, de később sokkal jobb irányba mozdított el.


Utólag értelmet nyernek a dolgok?

Igazából már akkor értelmet nyernének, ha az ember nem pánikolna, hanem nyugodtan átgondolná az adott helyzetet. De ilyenkor általában megijedünk.


Valahol azt nyilatkoztad, hogy az anyaság számodra az önismeret újabb fokát jelenti. Ez pontosan mit jelent?

Szerintem az egyik legnagyobb fless az életben, hogy az ember gyereket szülhet. Hat a művészetemre, az egész életemre. Szinte leírhatatlan az a fajta érzelmi ugrás, amit az ember átél, amikor anya lesz. Elképesztő megérezni azt a hatalmas szeretetet, amikor kijön az emberből egy ilyen kicsike gyerek. Olyan kapukat nyit ki benned, hogy abból aztán nagyon sok minden származhat. Az anyaság egy hatalmas őrület.


Milyen jövőbeni terveitek vannak a zenekarral?

Nagyon sok tervünk van. Ez a tízedik évünk a zenekarral, így egész 2017 erről fog szólni. Jövő ősszel jelentkezünk az ötödik, jubileumi lemezzel, aminek egészen különleges formája lesz, de persze ezen kívül is rengeteg meglepetésre lehet számítani. A nyári fesztiválszezonra készülünk egy izgalmasabb, kicsit rendhagyó koncertfelállással, és az évi egy-két koncert erejéig felélesztett Amorf ördögökkel is lesz még egy koncertünk a nyáron.


Milyen a viszonyod a városhoz, szeretsz Budapesten élni?

Nagyon szeretem ezt a várost. Abszolút budapestinek vallom magam, itt születtem, itt nőttem fel, sok kerületben laktam, rengeteg élményem kötődik mindenhova. Most a Pozsonyi úton lakom, és pont átlátok abba a házba, a Frankel Leó utcába, ahol életem egyik legmeghatározóbb időszakát töltöttem, 16 és 30 éves korom között. Az ember akkor éli át a legnagyobb őrületeit, amik különböző utcasarkokon és kocsmákban esnek meg vele. Sokat gondolok most arra az időszakra. Ráadásul nemcsak én laktam ott, hanem az egész családunk már a negyvenes évektől, emléktábla is van a házon a dédapámnak meg a nagyapámnak. Szerintem nincs olyan családtag, aki ne lakott volna ott legalább egy rövid ideig.


Hogyan képzeled el magad idős korodban?

A hosszú távú élettervem az, hogy amíg ez a zenekar működik, és a közönség is szereti, addig énekelek. Azért ez a rock and roll egy nagyon jó dolog, szeretem ezt az életformát minden nehézségével együtt. De tudom, hogy egy idő után már nem fog jól állni. Persze van ebben némi igazságtalanság, hiszen Iggy Pop félmeztelenül még hetven évesen is mennyire rohadt szexi, egy nőnek viszont ez sajnos nem adatik meg. Nekem az a titkos vágyam, hogy idősebb koromban majd a színházra helyezzem a hangsúlyt, mert színházban játszani akár 90-100 éves korban is lehet, ha az ember tudja a szöveget. Aztán persze meglátjuk. Lehet, hogy valami egészen mást fogok csinálni. Nyugdíjas jógaoktató leszek, vagy nem tudom. De jelenleg nem tudom elképzelni, hogy színpad nélkül éljek. Azért az nagyon ijesztő lenne. Nem is szoktam erre gondolni, mert ha elképzelem, majdnem elájulok. (nevet.)


Interjú: Izsó Zita