facebook
 
2016. szeptember 01.

Név: Polonkai Éva
Foglalkozás: taxisofőr
Fotózás helyszíne: XI. kerület
Nincs különbség a férfi és a női sofőrök között
Polonkai Éva több évtizede rója taxijával Budapest utcáit. Azt mondja, ez alatt az idő alatt rengeteget fejlődött az emberismerete, számtalan érdekes beszélgetésen van túl, és sokat tanult az utasaitól. Az emberek sokszor meglepődnek, ha őt látják a volánnál, hiszen ez a munka nem számít kifejezetten nőies foglalkozásnak: a budapesti taxisoknak mindössze 1%-a nő. Ennek ellenére sosem bánta meg, hogy annak idején elkezdte, hiszen a taxizás egyet jelent számára a szabadsággal.

Mióta dolgozik a szakmában?
 
37 éve. Előtte három évig ültem irodában. Nehezen telt a nap, unatkoztam. Úgy alakult, hogy az irodában pont én gépeltem le a hirdetést, amiben a cégem vállalta, hogy beiskoláz sofőröket. Kértem a főnökömet, hogy én is mehessek, és beleegyezett. Később kiderült, hogy nem tudnak engem foglalkoztatni, mert nem csak vezetni, hanem pakolni is kellett volna. Ásványvizet szállítottunk egyik telephelyről a másikra. Két évet írtam alá a jogosítványért, de nem bírtam kivárni, így eljöttem és visszafizettem a tandíjat. Ezután kezdtem el taxizni. Nagyon nehéz volt, mert nem ismertem a várost, és mindig meg kellett kérdeznem, merre menjünk. Nem volt segítség, csak a térkép. Még rádiónk sem volt. Aztán szépen lassan megismertem a várost.
 
Hogyan fogadták akkoriban az utasok, hogy női sofőr vezeti a taxit, és hogyan állnak hozzá most?
 
Még mindig előfordul, hogy meglepődnek az emberek, hiszen jelenleg is nagyon kevés női taxis van Budapesten, nagyjából a sofőrök 1%-a. Viszont régen voltak olyan férfiak, akik azért nem ültek be mögém a kocsiba, mert látták, hogy nő vagyok, és az volt a véleményük, hogy akkor biztosan nem tudok vezetni. Mások viszont kifejezetten azért választottak engem, mert abban bíztak, hogy nőként majd óvatosabban vezetek, így a pozitív és a negatív előítéletek tulajdonképpen kiegyenlítették egymást. Pedig a vezetési készség egyáltalán nem függ attól, hogy ki milyen nemű. Minden az érzéken és a gyakorlaton múlik. Nincs különbség a férfi és a női sofőrök között. Persze százszor megkérdezik még most is, hogy milyen nőként taxizni? Erre a poénos válaszom az, hogy nem tudom, milyen férfiként. Ezen mindig szoktak nevetni.
 
A 37 év alatt mit csinált volna másképp?

 
Az biztos, hogy kevesebbet kellett volna dolgoznom. Aki elkezd taxizni, az többnyire egész életében taxis marad, mert rabul ejti a látszólagos szabadság, amivel ez a munka jár. Mert az ember eldöntheti például, hogy melyik napja szabad. De nem lehet ezzel visszaélni, mert akkor hó elején nem tudjuk befizetni a számlákat. Én nem éltem ezzel a szabadsággal, túlhajtottam magam, volt olyan, hogy heti hét napot dolgoztam, naponta 10-12 órákat. Pedig mindenben az arany középutat kell választani. És az is lehet, hogy szereznem kellett volna egy diplomát. A szüleim egyébként eredetileg zenésznek szántak. Édesapám vadászkürtös volt, édesanyám zongoratanárnő, engem pedig hegedülni írattak be, de nem szeretem a hegedű hangját, a mai napig sem bírom hallgatni. Én lettem a család fekete báránya, mert nem zenélek és nincs diplomám. Sokáig lenéztek emiatt.
 
Nehéz volt feldolgozni, hogy nem tudják elfogadni?
 
Nagyon sokáig haragudtam rájuk. De aztán rájöttem, hogy a harag olyan, mint egy hátizsák, nehéz, és nekünk kell cipelni. Dolgozni kezdtem azon, hogy le tudjam tenni. Kellett hozzá 10-20 év, míg megszabadultam tőle, de ez volt az első lépés, utána pedig az elfogadás. Végül meg tudtam nekik bocsátani. Rájöttem, hogy mindannyian tökéletlenek vagyunk, hibákkal, rossz tulajdonságokkal születünk. Sokáig nem tudtam, hogy mi a dolgom itt a világban, de most már rájöttem, hogy az, hogy egy kicsit jobb legyek, hogy próbáljak meg fejlődni. Tulajdonképpen az változatott meg engem, hogy egyszer egy utasom megkérdezte, mi a hobbim. Én teljesen ledöbbentem, alig bírtam kimondani, hogy nekem nincs hobbim, mert nincs időm rá. Fizetem a lakásra felvett hitelt, a kocsim törlesztő részleteit, és ezzel vége. Elgondolkodtam, miért nincs nekem hobbim? Akkor miért élek, azért, hogy fizessem a csekkeket? Elkezdtem keresni, és addig-addig kutattam, amíg találtam valamit, ami segített az elfogadásban. Ez nagyon nagy lépést jelentett, mert én egészen addig nem voltam toleráns, fekete-fehéren láttam mindent. A hobbim az asztrológia lett, ami megtanított engem arra, hogy vannak adottságok, amikkel születünk, és amiket a csillagképünk határoz meg. Megtanultam, hogy ezeket a tulajdonságainkat kapjuk. Ha valaki ebben nem hisz, mert nem kell, hogy higgyen, akkor higgyen a genetikában, abban, hogy van valamiféle meghatározottság. Azt, hogy milyenek vagyunk, nem mi döntjük el. És ha nem fogadjuk el magunkat, örökre boldogtalanok leszünk. Persze változhatunk, de csak egy kicsit. Nem fogunk kibújni a bőrünkből. Ezért csak az lehet a célunk, hogy egy egészen kicsit legyünk jobbak annál, mint amilyenek vagyunk.
 
Azon kívül, hogy a szüleinek megbocsátott, önmagát is el tudta végül fogadni?
 
Nekem hét évig Kaló Jenő volt az asztrológia tanárom, és ő nem csak a horoszkóp késztésére tanított meg minket, hanem önbizalmat is adott nekünk. Sokszor elmondta, hogy mi tökéletesek vagyunk, mert Isten ilyennek teremtett minket. És ha ezt sokszor hallja az ember, kezdi elhinni. Mint egy összeomlott várat, apránként, kőről kőre felépítettek a szavai. Ennek következtében nem csak a szüleimnek tudtam megbocsátani, hanem magamnak is. Mert nem voltam jó gyerek. Az asztrológiában ezt úgy hívják, hogy kos. A kos gyerek pedig nehéz gyerek. Nem bírja a kritikát, és mindent azonnal akar. Az ismert színésznő, Béres Ilona mondta egyszer a rádióban, hogy a kos olyan, hogy kardot ki, fejjel neki a falnak. Én is ilyen gyerek voltam. De hálaistennek a nap jegy gyerekkorban működik nagyon erősen, felnőttként viszont az aszcendens a meghatározó, és az általában sokkal szelídebb.
 
Hosszú távon hogyan hatottak ezek a felismerések az életére?
 
Fiatal koromban nem tudtam, mit jelent az, hogy Isten nem ver bottal. Egyszerűen nem értettem. Most viszont már tudom, micsoda bölcsesség ez, mert tényleg mindenért megkapjuk, ami jár. Amikor én a rakparton rájöttem, hogy véletlenül rossz hajónál tettem ki az utast, és visszamentem érte, hogy szegény ne kóvályogjon ott, akkor egy másik kóválygó is beszállt mellém, és kifizette azt az utat, amit egyébként ingyen tettem volna meg. Néha ilyen hamar fizet a sors, néha pedig csúszásban van, de mindig megadja, ami jár.
 
Szokott beszélgetni a taxiban az utasokkal? Mi a benyomása, mi jellemzi ma a budapesti embereket?
 
Sajnos egyre ritkulnak a beszélgetések. Szerintem Budapesten ma kétféle ember létezik. Vannak, akik nem dolgoznak, de azok nem is taxiznak. A többi ember viszont rengeteget dolgozik, és nagyon elfárad estére. Csak beesik a taxiba, és örül, hogy él. Ezért egyre kevesebbszer szólítanak meg minket az utasok, de néha kialakulnak azért jó beszélgetések. Az első taxi társaságomnál úgy tanultuk, hogy mindig az utas dönt. Emlékszem, egyszer egy hölgy beült hátra, nem szólt egy szót sem, elvittem, fizetett és elment. Pár nap múlva megint ő volt az utasom, és akkor beszélgetést kezdeményezett. Megköszönte, hogy az előző úton nem szóltam semmit, mert akkor gondja volt, és csöndre volt szüksége.
 
A 37 év alatt volt kedvenc utasa?
 
Igen, egy rózsadombi óvodás kisfiú, aki a szerelempatakról énekelt egész úton.
 
Mi a városon belül a kedvenc útvonala?
 
A Margit hídnál volt régen egy hajó, amin működött egy salátabár. Az volt a kedvenc helyem. Ettem a salátám, és néztem a Lánchidat. Az a híd kivilágítva egy csoda. Amikor utasokat veszek fel a reptérről, végigviszem őket a pesti rakparton. Ez a legjobb útvonal külföldieknek, vagy olyanoknak, akik nem ismerik a várost. Bármilyen fáradtak is az utasok, erre az időre mindig felébrednek. Látszik az arcukon, hogy nagyon tetszik nekik. Nemsokára nyugdíjba megyek, és nekem is több időm lesz gyönyörködni a városban. Út közben ezt nehezebb megtenni. A terveim közé tartozik az is, hogy jógázom, vagy sportolok valamit. Nagyon nehezen tudok ugyanis kikapcsolni. Ezt kell még valahogy megtanulnom. Még van egy kis svájci hitelem, ami nagyjából egy évet jelent. Utána végre megnyugodhatok.
 
Beül még a volán mögé, miután nyugdíjba ment?
 
Nem tudom. Lehet, hogy veszek egy BKK-bérletet. (Nevet.) 

Interjú: Izsó Zita