Guba Ági mester virágkötővel ízléses, provance-i hangulatot árasztó otthonában beszélgettünk a napfényes és fantasztikus kilátású mediterrán teraszon. Az asztalon finom hamutál, csakis keskeny női cigaretta, tejeskávé és egy virágba borult növény. Persze körülöttünk is mindenütt virágok, kaspók, leanderek, ahogy a virágok mesteréhez illik. Könnyű dolgom volt az interjúval: könnyed kérdéseimre tartalmas válaszokat kaptam.

Mindig is virágkötő szerettél volna lenni?
 
Nem szerettem volna virágkötő lenni. A növények szeretete mindig megvolt bennem. Öt éves koromban letörtem egy virágzó barackfa ágat, hazahúztam - nagyon nagy volt hozzám képest -, a nagymamának vittem. A nagymama meglátta és leszidott, hogy „nem szabad letörni, mert ebből gyümölcs lesz, de azért tedd vízbe kislányom, mert szép”.
 
Nagymamád mivel foglalkozott?
 
Megmentett minket Auschwitztól. 1936-ban kikeresztelte a családot. Valahogy megérezte, vagy kapott egy fülest, nem tudom. Egész életemben katolikus vallást gyakoroltam, a nagynénémtől tudtam meg, hogy zsidó vagyok. A fiam rögtön tudta, hogy zsidó, a gyermekeit is ebben a szellemben neveli, én nem tudom, hányadán is állok ezekkel a dolgokkal. Egyébként a nagymamám úriasszony volt és necc kesztyűben járt a piacra vásárolni. Vendéglős is volt, varrónő is volt. Ezt a háborús korszak szülte sokszínűséget a helyzet hozta: éppen mivel tartja fent a családot. Nagyapám asztalos volt. Édesanyámat úgy nevelték, hogy szép vagy, okos vagy, férjhez kell menni, és férjhez is ment apámhoz. Édesapám egy jó hírű háború előtti válogatott futballista volt.
 
Nem baj, hogy ilyen mélyen belemegyünk a múltadba?
 
Engem ebben a korban, annyi mindennel a hátam mögött már nem zavar. Az emberek szeretik a szép történeteket, és nekem vannak.
 
Ha nem virágkötőnek készültél, mi lettél?
 
Színésznő szerettem volna lenni, de mivel nem volt szakmám, csak egy érettségim, amikor elváltam az első férjemtől, valamihez kezdenem kellett. Simon Zsuzsa volt a Színművészeti igazgatója akkoriban, amikor oda jártam. Az első férjem bement és kihozott engem onnan azzal, hogy az ő neje nem lesz kurva. Akkor ezt nem értettem, most már értem. A férjem mellett háziasszony lettem, éltem egy művészfeleség életét, amikor elváltunk, ott álltam és nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal. Ekkor voltam 24 éves. Akkor a szomszédasszonyom mondta, hogy a Fővárosi Kertészeti Vállalatnál van csomagolói állás. Ott volt egy főnököm, Dr. Fehér Mihályné, Kriszta, aki felfedezte, hogy én nem söprögetésre vagyok alkalmas, és elküldött iskolába. Elvégeztem a virágkötői iskolát, egy év múlva kaptam egy boltot vezetni, háromszor annyi bevételt termeltem. így indult a karrierem. A harmadik évben már megnyertem a Budapest Bajnokságot. Ettől kezdve sokat jártam versenyekre, a Sasad TSZ akkori vezetősége látott bennem fantáziát és elküldött különböző bemutatókra, külföldiekre is. Egyre nagyobb üzleteket vezettem, volt boltom a Szent István Körúton, a Lenin körúton, ami most mi is? Erzsébet Körút! Vezettem üzletet a Szent István Körúton is és Budán, ezáltal sok kollégát és embert ismertem meg. Külföldre kezdtem járni, akkor az NDK volt a nagymenő. Az ottani virágkötészetet tanultam, tanulmányoztam. A rendszerváltás után szinte elsőként megalapítottuk a Magyar Virágkötők Szakmai Egyesületét, aminek az elnöke lettem. Ezen időszak alatt neveltem kisfiamat, főztem a töltött káposztát és reggel 3-kor mentem a virágpiacra kalapban és tíz centis sarkú csizmában.
 
Sokat jártál a rendszerváltás után külföldre?
 
A karrieremet én úgy építettem, hogy sokat utaztam külföldre. Külföldre két dolog miatt utaztam, és néztem állandóan körül. Az egyik a múzeumok, az építészet és a művészet, a másik a virágüzletek. Sok pénzemet költöttem erre. Az egyesület megalapítása után két évvel magán iskolát csináltam a Váci utcában a saját üzletemben. Abban az időben nagyon sok ember járt be hozzám vásárolni, így azt tudom mondani, hogy én kiszolgáltam a narancsot, a piros szegfűt, a liberális embereket és a törzsgyökeres belvárosi itt maradt értelmiségit.
 
Melyik volt a kedvenc tájad?
 
Volt olyan időszak, hogy minden évben elmentem Franciaországba. Párizs a nagy kedvencem. Ott mindig franciának is néztek. Nagy bűnöm van: nem tudok nyelveket. Passz. Pont. A tájban a kedvenc Olaszország, Toscana. A jó boraival, jó ételeivel és a gyönyörű tájaival. Azokkal a városokkal, amelyek az ország ezen részében vannak: Verona, Milano. A Carrarai márványon rosszul léptem, mindkét karom eltörtem, gondolhatod, egy virágkötő két begipszelt kézzel jön haza… viszont jóképű volt az olasz orvos. (nevetünk)
 
 Fiatalon visszamehettél volna színésznőnek is. Miért nem mentél vissza?
 
Miért is lettem virágkötő? Arra gondoltam , hogy jobb első osztályú virágkötőnek lenni, mint harmadosztályú színésznőnek. A pult másik oldalán bármikor bármilyen Júliát, Oféliát, Desdemonát el lehet játszani. Azok az emberek, akik hozzám jártak, tudták, hogy csak tőmondatokban kell elmondaniuk, hová és miért viszik a virágot. Az empátiás készségemmel mindig tudtam, hogy milyen fajta, milyen színű virág, végeredményben, hogy milyen csokor a vágyuk. Ez idő alatt ehhez el kellett végeznem egy főiskolát és pszichológiára a Popper Péterhez kellett járnom.
 
Olvastam, hogy te vezetted be Magyarországon a Valentin nap megünneplését...
 
Külföldi útjaim során vettem észre, hogy februárban nagy virágos ünnep van Nyugat-Európában. Valentine’s day, aminek utána kellett néznem, hogy tulajdonképpen mi is ez. Ez egy gyönyörű szerelmi történet. Egy püspök beleszeret egy szép, szomorú szemű, szőke lányba, a szerelem nem igazán funkcionál, a püspök leveleket küld a lánynak - ebből lettek a Valentin képeslapok. Ez átszivárgott Amerikába, és ott már nem csak kis levelet küldtek egymásnak a szerelmesek, hanem virágot is. Magyarországon ilyen ünnep nem volt, én meg úgy gondoltam, hogy legyen ez a mi ünnepünk is. Első évben egy nagyszabású Valentin bált rendeztünk a Kongresszusi Palotában és egy divatbemutató keretében virágba öltöztettünk manökeneket. Nagy sikere volt, de úgy ítéltem meg, hogy ez még kevés. A második évben azt gondoltam, hogy ne csak a szerelemről szóljon ez a nap, hanem a szeretetről is. A Váci utcában ekhós szekéren primulát osztogattunk az egyetemistáknak, és megkértük őket, hogy menjenek oda valakihez és kívánjanak boldog Valentin napot. Én magam az ország nevében egyetlen szeretet csokrot adtam át valakinek. Kinek adhattam volna az első szeretet csokrot? A mi drága, szeretett elnökünknek, Göncz Árpádnak. A Parlamentben adtam át, kaptam a protokoll főnöktől 20 percet, végül egy órát beszélgettünk. 2 5 éven keresztül minden évben átadtam a szeretetcsokrot.
 
Egy-két emlékezetes csokorról mesélsz nekem?
 
Emlékezetes sok volt. Várszegi Asztrik, aki meghívott bennünket ebédre a püspöki ebédlőjébe és az éppen építés alatt álló kis kápolnában vette át a csokrot, ami fehér tulipánokból állt és a Vatikán színével, arany zsinórral volt átkötve. Tolnay Klárika, aki az édesanyámnak is még a kedvenc színésznője volt. A Nemzeti Színház színpadán tudtam átadni azt a csokrot, amibe a Blaha Lujza téri régi Nemzeti Színház függönyének rojtjai voltak kötve. Geszti Péter, akinek megtanultam újságpapírból repülőt hatogatni. Legalább 200 repülő lógott a mennyezetről, és egy negyvenes években készített pléh repülőgép volt a csokrában, amit egy antikváriumban vettem. A nagy Faludy. Az imádott Faludy, aki meghívott a Jászai Mari téri otthonába és két este vörösborozgatás közben mesélt az életéről… például, hogy milyen volt Recsken. Az ő csokra recski kövekkel volt díszítve. Koltai Robi a vállfás filmért kapta. Találtam a nagymamám-féle hagyatékban egy igazi, faragott, barna, Wagner úr, Rákóczi út 57. feliratú vállfát. Azt kötöttem a csokorba. Zwack Péter is kapott csokrot, természetesen az italával, Unikummal. Aztán eljött az az idő, hogy még sok-sok embernek okoztam örömöt azzal, hogy például nagy esküvőket rendeztem. Nagyon örültem, amikor a menyasszonyok és a mamájuk bizalommal fordultak hozzám tanácsért, hogy hol vegyenek cipőt, milyen legyen a hajdísz, milyen helyszínt válasszanak. Nincs Budapesten és környékén olyan templom, házasságkötő terem, ahol én ne díszítettem volna, de vége lett. Az üzletemet bezártam 76 éves koromban. Ki lehet számítani, hogy hány évet álltam a pultban. Közben tanultam és családanya is voltam. A biológia sajnos fogyasztja az embert, bár most is egy kiállításon dolgozom. Arra kérek mindenkit, amire lehet, még használjon engem, amíg élek.
 
Interjú: Mesterházy Fruzsi