facebook
 
2016. május 24.

Név: Tarján Veronika
Foglalkozás: gyermekszínház vezető, színész, énekes
Fotózás helyszíne: Újlipótváros, Palatinus ház
Áll a Libabál
A gyerekeket nem lehet átverni. Ösztönösen az tetszik nekik, ami eredeti és őszinte. Számomra az a legnagyobb elismerés, ha egy felnőttet nagyon szeretnek, becsülnek a gyerekek; azt jelenti, hogy az illető valamit jól csinál. Tarján Veronika valamit jól csinál. Például az Apró Színházat és a Veronaki együttest – mindkettőt gyerekeknek. Nagymamája, Varga Katalin írta mindnyájunk gyerekkorának meghatározó mesekönyvét, a Gőgös Gúnár Gedeont, aminek néhány szövegét Veronika zenekara megzenésítette, a Móra Kiadó pedig Libabál címmel a napokban megjelentette. Az újlipótvárosi NOHÁban találkoztunk, ahol Veronika gyermekszínjátszót és más foglalkozásokat tart.
Újlipótváros szívében élsz és dolgozol is. Mindig is újlipótvárosi lány voltál?
 
Apukám tősgyökeres 13. kerületi. Ő volt a Kék Iskola igazgatója. Mielőtt megszülettem, a szüleim leköltöztek Tatárszentgyörgyre, hogy életem első éveit vidéken töltsem, így 10 éves koromig ott éltünk. A nagymamáim laktak Budapesten, őket látogattuk, és nekem ennyi volt Pest.  Mikor felköltöztünk, nem értettem, hogy lehet egész nap a lakásban lenni. Apukám szeretett volna visszaköltözni Újlipótvárosba, 16-17 voltam, mikor a Palatinus házba költöztünk. Gyerekként féltem a tömegközlekedéstől. A Vörösmarty Gimnázium dráma tagozatára jártam, és az első önálló útjaim során a gimnáziumba a Nagykörúton való villamosozás izgalommal töltött el, veszélyesnek és idegennek éreztem a városi közlekedés élményét.
 
Markáns és népszerű gyermekszínházat csinálsz. Mesélj az Apró Színházról!
 
2007-ben alapítottam az Apró Színházat. Semmiféle színházi rendszerbe nem illik, saját koncepció alapján működik. Semmilyen állami támogatást nem élvez. Évente minimum egy új előadásunk van, emellett gyermekprogramok, heti rendszerességű foglalkozások. Eleinte az előadásainkat magunk finanszíroztuk a civil keresetünkből. Így működni nagyon kimerítő, ráadásul nem akarsz folyton szívességet kérni, de rászorulsz. Most a MONO Art befogadott minket, mint közhasznú szervezetet és támogatásra pályázunk. Pont jókor jött a MONO, mert épp’ totálisan belefáradtam az egzisztenciális problémákba és a szervezésbe.
 
Nagy sikereitek is vannak - voltak…
 
Fennállásunk óta három előadásunkat is beválogatták az évente megrendezett Gyermekszínházi Szemle legjobb előadásai közé. Az egyik különdíjas lett. Elképesztő öröm, hiszen olyan nagy múltú intézményekkel versenyeztünk, mint a Budapest Bábszínház, a Kolibri. Most a Tháliában játsszuk a János vitézt, minden előadásunk teltházas. Ez annak is köszönhető, hogy most van egy profi menedzsmentünk, az R. N. R. Művészeti Ügynökség, akik azt mondták, hogy a belvárosban fogtok játszani, és így lett.
 
A Veronaki zenekar hogy idult el?
 
Az Apró Színház egyik foglalkozásán hangszerbemutatót akartam csinálni. Az volt a célom, hogy ne didaktikusan ismertessük meg a hangszereket. Én mesélni kezdtem, Fehér Karcsi pedig hangszerekkel jelenítette meg a történetet. Például: esik az eső - esőbot, erdőben járunk - terméscsörgők. Gyerekkoromban nagyon meghatározó volt számomra Sebő Ferencék munkássága. A Kuruttyoló békakirály például az egyik Weöres vers Sebő feldolgozásából lett. Visszatérve a zenekar megalapítására, láttam Mogyoró Kornélt egy Maladype darabban és meghívtam egy lappföldi kultúrát feldolgozó előadásba zenélni. Lappföldön a fémnek varázsereje van, ezért kitaláltunk, hogy az előadásban fémkanalakkal fogunk dobolni. A Kornél zenéje összepasszol a meséimmel, és ez az évek alatt egybe olvadt egyetlen világgá. A közös munka közben beleszerettünk egymásba, azóta össze is házasodtunk. Az egyik közös gyermekelőadásunk, a Kuruttyoló békakirály után odajött hozzánk egy házaspár, hogy kiadójuk van, és ki szeretnék adni, mert nagyon tetszik nekik. Kiderült, hogy ez a pár Halmosi Ádám és felesége, és a kiadó a Libri gyermekkönyv részlege, a Kolibri. A nővérem, Vigyázó Zsófi illusztrálta a könyveket - mostanára már három is megjelent. A munka során mindig egy adott ország vagy népcsoport kultúrájára fókuszálunk alkotótársammal, Kornéllal.  A meséket én írom, a történetek köré a zenét ő szerzi. Annyira belehelyezkedem egy adott kultúrába, hogy mikor az olvasók találkoznak a meséimmel, azt érzik, hogy népmeséket olvasnak. A Kornéllal való közös munkából, egy nagyszerű gitárossal,  Fejér Simonnal való találkozásból és az Apró Színház zenei világából alakult ki a Veronaki. 2015 szeptembere óta van egy álom-zenekarom.
 
Kik a zenekar tagjai?
 
Mogyoró Kornél a zenekar vezetője és ütős hangszereken játszik, a Besh O Dromból is ismert Herr Attila a basszusgitárosunk, Fejér Simon népi hangszereken játszik. Többek között a Deák Billnél is zenélt, most van egy szuper duója, a Voodoo Papa. Simon vokálozik is. Árkosi Szabi, aki az Anselmo Crew frontembere volt, tangóharmonikázik és szintén vokálozik.
 
Most jelent meg a számodra különösen nagy jelentőséggel bíró új lemezetek. Mesélsz róla?
 
Nagymamám – Varga Katalin – korának egyik kiemelkedő női költője volt, azért írta meg a Gőgös Gúnár Gedeont, mert a nagybátyámnak olvasási nehézségei voltak, hát készített neki egy segédanyagot. A könyv megírásakor álmában sem gondolta volna, hogy megalkot egy olyan népszerű mesekönyvet, amely a mai napig szinte minden háztartásban megtalálható. Persze a Gőgös után még nagyon sok ismert gyermek és ifjúsági irodalmi művet írt pályája során. Új lemezünk a Gőgös Gúnár Gedeon válogatott szövegeit dolgozza föl. A Móra Kiadó gondozásában május végén jelenik meg, a címe Libabál. Kornél és Simon szerezte a zenéjét és van egy „sztárvendég”, Szokolay Dongó Balázs.  Ez a lemez januártól áprilisig el is készült. Számomra nagyon meghatározó volt, hogy láttam, ahogy írják a zenét, aztán Kornél kicsi próbatermében hosszú órákat töltöttünk próbálással. Azt éreztem, hogy a világ egy tökéletes pontján ülök fantasztikus emberekkel. A zenekar menedzserét, Orsós Évát - Szalóki Ági anyukáját - is meg szeretném itt említeni, többek között ő is hozzásegít minket az új lemez sikerességéhez.
 
A hangodból úgy hallom ki, hogy érzelmileg nagyon intenzív alkotómunka volt ez. Különleges viszont ápoltál a nagyiddal?
 
A Süt a mama dalnál a próbán egyszer csak elsírtam magam. A zenekar olyan jó fej volt. Dongó átölelt és azt mondta, csodálatos lemez lesz. A mama az utolsó tíz évében velünk lakott. Nagyon felvilágosult és tájékozott volt. Az utolsó éveiben sci-fit is írt a gyönyörű felnőtt versei mellett - csakis csodálattal tudok róla beszélni. A Libabál szövegei is annyira adták magukat. Szeretném, ha ezzel a lemezzel felhívhatnám a figyelmet a nagymama-unoka kapcsolat és a generációk közötti szeretetteli viszony fontosságára; arra, hogy az ember gyökerei számítanak, és hogy minderre oda kell figyelni, hogy ne tűnjön el. Úgy érzem, ez a lemez képes ezt az üzenetet hordozni. Attól tud valami mély és tartalmas lenni, ha átgondolod, hogy mit üzensz vele. Na, itt ezt most nem kellett átgondolni. Evidens volt.
 
 
Interjú: Mesterházy Fruzsina