Elöljáróban annyit, hogy Dr. Kovács Emőke történész, ezért szinte minden átlagos kérdésre feltett válaszában elrejt egy apró történelmi érdekességet, izgalmas emléket a múltból, úgyhogy a kíváncsi ember nem szívesen szakad el a társaságától. Így történt velem is, egy hangulatos kávézóban nagyot beszélgettünk.

Ha jól tudom, nem először vagy pesti nő…
 
Kaposváron nőttem fel, tizennyolc éves koromban Pestre jöttem tanulni, itt éltem 13 évig, aztán jött Siófokon 6 év. Korábban nem tudtam Pestet megszokni, de most ismét Pesten vagyok, és most valahogy jó.
 
Siófokon a könyvtár igazgatói széke volt a tiéd. Mi csábított Budapestre?
 
A Gulág Emlékév szakmai vezetőjének hívott meg a Gulág Emlékbizottság. Ez egy állami kezdeményezés, fontos dolog, hiszen 800.000 honfitársunkat vitték el, 200.000 sosem tért vissza. A  totalitárius diktatúrák között pedig nincs különbség: egy túlélő, Fekete Iván bácsi mesélte, hogy az amerikai felszabadítás után azok a magyar zsidók, akik Pesten leszálltak a vonatról, és megcsókolták az anyaföldet, már mehettek is tovább a Gulágra. István bácsi – azzal a zsidó orvossal, aki megjárta a nácik munkatáborát – Norilszkben volt. Ez ma is az egyik legélhetetlenebb szibériai város. Kilenc évig volt ott, de túlélte. Nem csak hadifoglyokat, de politikai foglyokat is elvittek. Vannak olyan történetek, hogy tizenéves lányokat és fiúkat úgy ítéltek el, hogy nem is értették, mit mondanak róluk oroszul.
 
Peste jöttél tizennyolc évesen tanulni. Mi szerettél volna lenni és mi lettél?
 
Tanár szerettem volna lenni, magyar-töri szakos is lettem - a családunkban többen is azok. Csak és kizárólag az ELTÉ-re akartam járni, fel is vettek. Most is járnék oda. A pedagógusok világával nem tudtam azonosulni, de magántanítványaim voltak, azt szerettem. Végül az ELTÉ-n 19. századi magyar történelemből lett doktorim. Erre a szakra főleg férfiak jártak, nőként nem volt könnyű boldogulni. Tanítottam az ELTÉ-n és a Károlin, közben megvolt bennem végig a vidéki kötődés, a Balaton szeretete. A Balaton történetének kutatásával esténként és szabadidőmben foglalkoztam, ebből lettek a megjelent könyvek. Aztán jött a felkérés Siófokra; először intézményvezető voltam, később igazgató. Végig asszisztáltam az új könyvtár komplexum építését, elkészültét. Nem volt könnyű. Azt gondoltam, hogy ez egy jó ügy, hiszen manapság hol épül könyvtár? Ha belehalok, akkor is végigcsinálom. Aztán jött az újabb kihívás: meg kellett tölteni tartalommal az egészet.
 
Programokat szerveztél?
 
Igen, az intézményhez tartozik a Kálmán Imre Emlékház is, ahol kiállításokat szerveztünk, a központi téma mindig a Balatonhoz kapcsolódott. Volt Balaton Anno sorozat kifejezetten helytörténészek számára, voltak hagyományos könyvbemutatók, versszínházi estek, rendezvények gyermekeknek. Például Jenei Zoltán a Rév Fülöppel, Nyulász Péter a Helkával nagy sikert aratott a gyerekek körében. Színészek is megfordultak nálunk: Hegyi Barbara a szakácskönyvét mutatta be, Szarvas József Tündérkert mozgalmáról beszélt. Az Őrségben van háza pajtaszínházzal, ahol emellettaz őshonos magyar gyümölcsfajtákat örökítik át. Ez a beszélgetés különösen nagy nyomot hagyott bennem. Nehéz felsorolni, annyian megfordultak nálunk vendégként. Szép esték voltak!
 
Mesélj Balaton tematikájú könyveidről!
 
Az első kötetem 2007-ben jelent meg. A 19. századi Balaton világáról szól. Ez a kötet még csak ezt az egy századot ölelte fel. Az irodalomtól, kultúrától, fürdőkultúrától kezdve a művelődéstörténeten keresztül az őszi és téli Balaton bemutatásáig sok témát felsorakoztat. A következő 2013-ban jelent meg, A régi idők Balatonja a címe. A tanítás, a doktori és a könyvtár építése miatt maradt ki ennyi év, mert nem nagyon tudtam kutatni. Az új kötet a 19. századi anyagot egészíti ki. A kutatásban az a jó, hogy sok érintettel is találkozom.
 
Ez alatt mit értesz pontosan?
 
Például találkoztam az első magyar Miss Európa unokaöccsével, Simon Károllyal, aki sokat mesélt a szépségkirálynő nagynéniről, Böskéről. Az 1930-as években választották meg Párizsban Simon Böskét, aki keszthelyi lány volt. A Balatont elsőként Szekrényessy Kálmán úszta át 1880-ban, az első Balatont átúszó nő Belházi Margit, közismertebb nevén Belházi Bimbi volt. Találkoztam az unokájával, ő is szinkronúszó lett. És azt tudtad, hogy Balatonendréd a két világháború között a csipkeverésről volt híres? Voltak vele világkiállításon is. Minden nő tudott csipkét verni, a manufaktúra az egész falut eltartotta. Aztán a tevékenység megszűnt, de most ismét az iskolai alaptanterv része. Voltam ott, nagyon érdekes volt látni az egészet.
 
Másodízben Pesten mikor és merre horgonyoztál le?
 
2016. január óta élek ismét Pesten. 2015. december 31-én fejeztem be a munkát Siófokon, 2016. január 4-én már Pesten dolgoztam. Nem vagyok munkamániás, de tény, hogy szoros időbeosztás szerint élek. A hatodik kerületben horgonyoztunk le a párommal, az Oktogon és a Körönd közti szakaszon, és ez a környék tulajdonképpen az otthonom is lett. Fontos volt, hogy régi bérházban éljek egyszer, mert panelben nőttem fel. Ugyanakkor a Balatonhoz kötődés megmaradt, járok is le. Nemrég előadást tartottam a ’48-as balatoni hősökről. Közben egy siófoki hagyatékot dolgozok föl, Szalay Etelkáét. Az édesapja ott volt orvos. Tusi most 84 éves. Úgy érzem, barátnők lettünk. Az édesapja katonaorvosként került a frontra, és megvan a teljes levelezésük. A két háború közti Siófok története hiányos, ezért is fontos és izgalmas egy ilyen helyi forrás feldolgozása.
Hiszek abban, hogy bizonyos időszakonként muszáj megújulni, és most visszatérhettem a klasszikus történészi feladatokhoz. És hát azt sem lehet tagadni, hogy Budapest az origó.
 
Ha ki kellene emelned egy projektet a Gulág Emlékév programjai közül, melyik lenne az?
 
A Barakkba zárva, életre ítélve című kiállítás például a Fővám téren.A barakkban egy fotókiállítás látható a túlélőkről. Különböző témákat jár körül a képanyag, mint család, szeretet, munka. A lentikulár képeken kép-párok láthatók: korabeli, Gulágban készült életképeket állítottak párhuzamba mai, a túlélőkről készült képekkel. Ez a tárlat hamarosan országjáró körútra indul. A vidéki eseményeket különösen nagy figyelemmel kísérem.
 
Mi rázott meg téged a legjobban a Gulág Emlékév kapcsán?
 
Igazából minden. A történészi hozzáállás megkövetelné, hogy harag és részrehajlás nélkül közelítsem meg az adott témát, de ebben az esetben egyszerűen nem tudok nyugodt maradni. A női rabok memoárjai teljesen megrázóak.
 
Mikről olvastál, hallottál?
 
Mondjuk ilyenekről, hogy volt olyan nő, akit megerőszakoltak, teherbe esett, megszülte a gyerekét, majd ott kellett hagynia, és akkor ezt most nem is folytatom…
 
Vannak terveid a Gulág Emlékév utánra?
 
Egyrészt dolgozom a hagyatékon, amelynek anyagából könyv lesz. Egy 20. századi családtörténet történelmi albuma készül el a korszakból megmaradt fotókkal. Szeretném, ha lenne egy utánnyomás a Balaton könyvemből, mert már elfogyott a boltokból. Az emlékév 2017. február végéig tart, még sok a tennivaló, és most valahogy nem is foglalkoztat, hogy mi lesz azután. A feladat úgyis mindig megtalál.
 
 
Interjú: Mesterházy Fruzsina