facebook
 
2015. április 19.

Név: Provaznik Ariel
A fotózás helyszíne: Izabella utca
Bővebben: Budapest100
Pest nekem a nagy szerelem
Évről évre egyre nagyobb sikernek örvend a Budapest100, azaz a százéves budapesti házakat bemutató rendezvénysorozat. Az elmúlt hétvégén közel hatvan helyszínnel, több mint százötven programmal várták a nyitott házak az érdeklődőket. A programsorozat a Minden ház érdekes! Budapest100 fotókiállítás – 5 év képekben című eseménnyel kezdődött április 8-án, melynek operatív koordinátora Ariel. A tárlat érdekessége, hogy a hétvégén készült fotókkal hamarosan kibővül a jelenlegi képállomány, amely május 9-ig tekinthető meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának átriumában..
Az utcákat járva egy egész ország történelmét át lehet tekinteni. Az eklektikus homlokzatoktól kezdve, a gangos bérházak összegraffitizett kapuin át, a sivár panelekig bezárólag, mind egy-egy évszázadról tanúskodik. Neked miről beszélnek ezek az utcák és épületek?
Sokszor mondják, hogy milyen szép ez meg ez a ház, kár, hogy nem újítják fel. Én szeretem a lukas homlokzatokat. Izgalmas, hogy soha nem lehet tudni, milyen látvány fogad egy-egy kapun belépve. A múlt század történelme során bekövetkezett változások lenyomatai ezek a házak. Mi, akik most ebben az épített környezetben élünk, apránként változtatunk rajta. Ha jól figyelünk, észlelhetjük a legapróbb eltéréseket is napról napra. Ez mind egymásra rakódva, rétegenként tükrözi és egyben árasztja is magából az életet. A pesti házak nekem nem falak, tetők, rajtuk ablakokkal, hanem az a fajta környezet, amit tisztelni tudok.
 
Mitől ilyen sikeres a Budapest100?
A Budapest100 projekt egyet jelent nekem azzal az attitűddel, amiről beszéltem a házakkal kapcsolatban. Azok a kapuk, mikor kinyílnak a program keretében erre a két napra, nemcsak fizikailag nyílnak meg, hanem szimbolikusan is. Ez egy érzelmi atmoszféra, ahol az épületek nem csak mint monumentális tárgyak vannak jelen, hanem tanúi, bizonyítékai mindannak, amin keresztülmentek, és amit átéltek falaikon belül és kívül ugyanolyan, hasonló vagy teljesen más emberek, mint mi. Azért is sikeres ez a projekt, és mozgat meg tömegeket, mert ez egyfajta identitáskutatás, érzelmi kötődést feszesítő, illetve erősítő program, híd a kőtömbök és az egyének között, valamint kapocs az egyes emberek között.

Gondoltál már arra, hogy milyen lehetett az élet száz évvel ezelőtt Budapesten?
Bevallom  őszintén, fogalmam sincs. Abban az értelemben, hogy minél több képet nézek, minél több szöveget olvasok, annál árnyaltabb minden képzetem a múltról, annál homályosabbak a kontúrok benne. Nem tudok belehelyezkedni egy századfordulón élt pesti nő életébe, mert azt sem tudnám pontosan leírni, most milyen egy pesti nő élete. A mindennapok számítanak, amit a külvilág felé mutatunk, vagy a hétvégék, mikor a falak mögött vagyunk? Az azonban feltevésem, hogy alapjaiban, tehát törekvéseiben, vágyaiban nem lehetett más a száz évvel ezelőtti pesti nő sem, mint ma. Ez a kifejezés inkább egy életérzés, szabadnak lenni, elsősorban dönteni az életünkről, akár rosszul, akár jól. Meggondolatlanul vagy megfontoltan. Választani egyet a sok lehetőség közül, vagy kipróbálni mindet. A pesti nő titokzatos, olykor szóbeszéd tárgya, büszkén viseli a vereségeket, vállalja a kockázatos lépéseket. Jó, ha van mellettem férfi, de ha nincs, akkor is tudom: én én vagyok, nem pedig mások függvénye.

Buda vagy Pest?
Pest nekem a nagy szerelem, mert én választottam. Hasonlóan egyéb szerelmi kapcsolataimhoz, meglehetősen szenvedélyesen alakult ez viszony is. Tavaly például hazaköltöztem a szüleimhez, majd szinte egyik napról a másikra visszajöttem. Nem tudok e lüktetés nélkül élni. Ami másoknak zajos, zsúfolt, büdös és sok, az nekem a harmónia. Nem vágyom Budára, a zöldbe, egyszerűen imádom a pesti belváros épületeit. Ez az az érzés, ami a biciklin ülve minden nap újra és újra képes még megmozgatni.