Megállt az élet a csendes kávézóban, amikor belépett Anikó vörös tűsarkúban és merész miniszoknyában. Olyan elsöprő lendülettel és bizalommal kezdte el mesélni az életét, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Hamar világossá vált azonban, kemény áldozatok nélkül senki sem lehet femme fatale.

Mit jelent az, hogy szponzorációs szerkesztő?
Azt jelenti, hogy jó sokszor leírod és megszerkeszted az adott online felületen, hogy valami mitől és mennyire jó. Ez persze nem az újságírók álma, de annak idején, amikor elindult az ország ma egyik legnagyobb női portálja, én épp elvégeztem a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakát, munkát kerestem, felvettek. Soha nem gondoltam volna, hogy az lesz a munkám, hogy egy számítógép előtt ülök, írok, photoshoppozok meg kódokat gyártok.
 
Milyen szakmára készültél kislányként?
Zentán születtem, és tizenöt éves koromig ott is éltem. A gimnáziumot szerbül végeztem, majd a magyar szakot és a színművészetit egyszerre kezdtem csinálni, de arra aztán nem számítottam, hogy ’91-ben kitör a háború.
 
Milyen volt a háború hírére ébredni?
Pont kint voltunk Hollandiában akkor. Volt egy családi zenekarunk, amivel egy dordrechti Jugoszláv étteremben léptünk föl. Én énekeltem meg hegedültem, a bátyám szaxofonon játszott, apukám meg zongorázott. Viszont akkora volt a szerelem azzal a fiúval, akivel jártam, hogy kijött utánam, az étterem tulajdonosa pedig néhány hét után fölajánlotta nekünk, hogy házasodjunk össze nála. Nem sokat teketóriáztunk, megtartottuk a lagzit, még templomi esküvő is volt. Közben a vacsora alatt eszembe jutott, hogy mégis mit fogunk mi csinálni, amikor visszamegyünk Vajdaságba. Zoli, a férjem felhívta a zalaegerszegi színházat, hogy áll még-e az a szerződés, amit felajánlottak neki, mivel épp megházasodott, és szükség lenne pénzre. Hát mentünk Zalaegerszegre, és ott is maradtunk. Addigra világossá vált, hogy a háború nem lesz egy egyszerű háború. És tudtam, hogy semmihez sem tudnék kezdeni egy magyar- és színművészeti diplomámmal egy olyan országban, ahol az embert azért ölik meg, mert magyar, szerb, horvát, bosnyák, ruszin vagy szlovák….
 
Magyarország meghozta a várva várt színésznői karriert?
A megérkezésünk után egy héttel már a Kabarét kezdtem próbálni, és jöttek sorban a kisebb-nagyobb szerepek. Amikor négy év házasság után teherbe estem, pont egy terhes nőt alakítottam. Huszonhárom éves voltam akkor, de mindig is fiatal anyuka akartam lenni, és a legjobbkor estem teherbe. Mert egy színésznőnek két lehetősége van a gyerekvállalásra: vagy akkor szül, amikor elkezdi a pályát, vagy akkor, amikor egy kicsit átbillen a csúcson.
 
Miért hagytátok ott Zalaegerszeget és költöztetetek fel Budapestre?
Amikor kislány voltam, sokat jártunk fel Pestre apuval. Már  akkor eldöntöttem, hogy én ebben a városban fogok élni. És most itt lakom, egy gyönyörű Hajós Alfréd-villában, a Városliget mellett, közel ahhoz a helyhez, ahová kijártam május elsején a szüleimmel virslit enni. Szóval mindig is vágytam a fővárosba. A férjemet egy idő után nyomasztani kezdte Zalaegerszeg kisvárosiassága, és hogy csak egy útvonal volt, amin haza lehetett menni. Ezért elküldtem a jelentkezését az akkor induló Barátok közt-be. Ő megkapta a szerepet, én meg arra gondoltam, hogy Pesten túl sok nagyon jó színésznő van ahhoz, hogy én huszonnyolc évesen, két gyerekkel karriert csináljak. A háttérben ugrabugrálni pedig nem egy színésznő álma. Váltanom kellett, és egy éven keresztül azon gondolkodtam, hogy milyen irányba.
 
És mi történt egy év után?
Elvégeztem egy újabb egyetemet. Amikor újra beültem az iskolapadba, akkor volt először számítógép a közelemben. A számítástechnika tanárunk az első órán epésen megjegyezte, hogy „Hát magának nem lesz egyszerű.”  Ezt annyira kikértem magamnak, hogy másnapra megtanultam tíz ujjal gépelni. Amikor pedig az első munkahelyi megbízásomnál negyvenkét darab cikket kellett megírnom és photoshoppoznom, akkor két nap alatt megtanultam a photoshoppot. Bátornak kell lenni, nincs olyan, hogy valamit nem tudsz megtanulni, csak olyan, hogy nem akarod.
 
Miért jó fiatalon anyának lenni?
Talán azért mert sokkal kevesebbet tudsz még a világról és a veszélyeiről. Nekem például eszembe nem jutott, hogy az én gyerekeimet bármilyen baj érheti, vagy hogy valami nem lesz rendben. Úgy vállaltunk gyereket, hogy egy harminc négyzetméteres színházi garzonban laktunk, de természetes volt, hogy gyereket akarunk, és valahogy majd biztos lesz. Mire megszültem Zolit, kaptunk is egy kétszobás lakást a színháztól. A legtöbb ember fordítva gondolkozik. Azt gondolják, hogy előbb meg kell teremtened a körülményeket, és utána jöhetnek a gyerekek. Én meg azt gondolom, hogy ha te be mered vállalni azt, hogy gyerekeid legyenek, akkor valahogy a körülmények is úgy kezdenek el alakulni, hogy az jó legyen. Egy fiatal anya nem azzal törődik, hogy a gyereke köré építse fel az életét, hanem az az elsődleges, hogy a gyereke épüljön be az életébe. Nekem nem jelentett gondot, hogy a nap huszonnégy órájában rám volt kötve a gyerek kenguruban, mivel nem volt segítségem a gyereknevelésben. A szüleim Hollandiában zenéltek, a férjem szülei Újvidéken ragadtak. Nem volt más választásom, vittem magammal minden próbára a gyerekeket. Utálták a Dzsungel könyvében a kígyót, mert megette anyát, mert anya majom volt, de soha nem hisztiztek, soha nem voltak betegek. A gyerek is pont olyan, mint egy felnőtt: ha álmos vagy, alszol, ha éhes vagy, eszel. Egyébként meg minek kínozni?
 
Mit gondolsz azokról a nőkről, akik halogatják a gyerekvállalást?
Az a baj, hogy sokan akkor akarnak szülni, amikor megteremtik a jó körülményeket: férj, lakás, kocsi, egzisztencia. Pedig ennek pont fordítva kell működnie, mert különben ott állsz negyven évesen, és rájössz arra, hogy ja, már nem is olyan egyszerű teherbe esni. Pedig gyereket vállalni a világ legjobb dolga! Minél inkább halogatod az együttélést vagy a gyereket, annál inkább nehezebb lesz lemondani a már megkapott és elért dolgaidról. Nem vennék rá mérget, hogy meg kell találnod a tökéletes férjet. Abban vagyok egyedül biztos, hogy a tökéletes apát megkapod. Annak a gyereknek abból a két géncsoportból kell összejönnie. A többit aztán simán be kell vállalni. Mert ma már tényleg megadatott, hogy nyugodtan nevelheted egyedül a gyereked, senki nem fog rád ujjal mutogatni. Senki nem kérdezi meg, hogy miért. Ha úgy alakul, hogy nem működik, attól már nem dől össze a világ. Ma már nem menekülnek el a pasik, ha azt mondod, hogy van gyereked, valószínűleg neki is van már. A nőnek csak el kell hinnie, hogy meg tud állni egyedül is a lábán, meg tudja egyedül szereltetni az autót, ki tudja cserélni a villanykörtét, vagy ha nem, akkor meg oda tud menni egy pasihoz, hogy megkérje.