facebook
 
2014. július 10.

Név: Feledy Durica Katarina
A fotózás helyszíne: Művész Kávéház
Bővebben: ArtLoop
Mindent megkaptam Budapesttől
Katarina alig néhány éve alapította meg az ArtLoop nevű online galériát, amely azóta a szlovák és magyar műkereskedelem egyik legfonotsabb bázisa. Ő azonban nem elégszik meg ennyivel: egy másfél éves kisfiú édesanyja, könyveket ír, videókat készít és cikkeit egyelegáns női magazinok közlik. Ahhoz, hogy álmai valóra válhassanak, Budapestre is szüksége volt.
Emlékszel arra a napra, amikor először jártál Budapesten?
Tizenhét évesen jártam először Budapesten, és az olyan élmény volt, mint mondjuk egy budapesti embernek lehet New York. Akkor még csak egy szerelem miatt látogattam a városba titokban. Alaposabban az egyetem ideje alatt tudtam megismerni a várost. Szlovákiai cserediákként gyakornokoskodtam a Szépművészetiben. Óriási élmény volt, hogy az irodába Leonardo da Vinci lovas szobra mögül nyílt az ajtó. Kislányként is ilyen titkos és elegáns helyként képzeltem el Budapestet. Igazi vidéki életet éltünk ugyanis abban a kis szlovákiai városban, Somorján, ahol felnőttem. Arról álmodoztam, hogy Budapesten majd selyemruhában járok bálokba, és elegáns helyeken fogok vacsorázni.

Milyen különbségeket látsz Magyarország és Szlovákia között?
Magyarországon nagyon ragaszkodnak a történelmi emlékekhez, néha már túlságosan is. Viszont ennek az az előnye, hogy itt többnyire nem bontanának le egyetlen műemléket sem. Ha kivágnak pár fát, annak itt hírértéke van és foglalkoznak vele. Pozsonyban viszont, az óvároson túl nincs nagy érzelmi kötődés a város régmúltja iránt. A külső kerületekben sok ipari műemlék, zöld övezet, hangulatos tér esett áldozatul a „modern városfejlesztésnek”, ami új, egymásra nyomorított társasházak és parkolók építéséről szól. Most tudtam meg, hogy már teljesen lebontották az Öreghidat, Pozsony legrégebbi Duna-hídját. Túl nagy költsége lett volna, ha felújítják, ezért fogták és szétszedték.
 
Van kedvenc épületed Budapesten?
Rengeteg kedvenc épületem van, szeretem a nyolcadik kerület palotáit, a Napraforgó utca házait, és van egy meseszép szabadkőműves ház a II. kerületben, aminek különleges a sorsa. Amikor Eichmann Budapestre költözött, hogy innen intézze a náci Németország ügyeit, akkor ezt a villát foglalta el magának. Eichmann után aztán a kommunisták kezére került a ház, mostanában pedig zumba órákat tartanak ebben a gyönyörű tölgyfa kazettás mennyezetű házban, amely számtalan titkos megbeszélésnek adott helyet. 
 
A regényedből azt érzem, hogy Egyiptomot nem csak útikönyvekből ismered. Milyen kötődésed van az arab világhoz?
Az egyetem alatt áprilistól októberig idegenvezetőként és telepített képviselőként dolgoztam főleg arab országokban. Az utazást mindig egy új korszak kezdetének fogtam fel. Ahogy a regényem hősnője is mondja: elhagytam az otthont, hogy mindenben otthonosat és ismerőset keressek. Nagyon kemény időszakok voltak ezek, főleg az elején. Megérkeztem egy bőrönddel egy teljesen idegen helyre, megmutatták az apartmanom, bemutatták a kollégáim és onnantól kezdve az volt az új otthonom. Mindenki úgy képzeli el, hogy az idegenvezető munka közben is nyaral, haját lágyan fújja a szél, miközben magyarázza Kheopsz piramisának történetét. A valóságban ez azonban úgy néz ki, hogy a csoportból minimum egy embernek hasemenése van, nem jön a busz, és ha jön is, kevesebb férőhely van rajta, mint amennyire szükség volna, vagy nem működik a légkondi, és így tovább. Persze a kemény munka mellett számos remek élmény is kötődik ezekhez az évekhez. Nagyszerű embereket ismertem meg a világ összes sarkáról, olyan dolgokat láttam és próbálhattam ki, amit csak a helyiek.

Egy Isztambulban tanuló barátnőmmel beszélgettem a napokban, és arról panaszkodott, hogy a kint létben nem is az időjárás vagy a közlekedés kuszasága a legnehezebb, hanem az, ahogyan a muszlim világ férfijai bánnak a nőkkel. Neked milyen tapasztalataid vannak?
Valóban, azoknak a férfiaknak a többsége azt gondolja, hogy az európai nők azért öltözködnek úgy, mint mi, mert „biztosan akarnak valamit”. Nem egy alkalommal fordult elő velem, hogy valaki megkérdezte tőlem az utcán, hogy „Doyouwantto be mygirlfiernd?” Esténként általában nem áll meg neked egy taxi sem, mert rendes nő sötétedés után nem megy ki az utcára. Ilyen kellemetlenségekből sokat fel lehetne sorolni, de a muszlim világ egy más kulturális közeg. Az Ázsiából hozzánk, Budapestre érkezők is ugyanúgy le vannak döbbenve és nem győznek csodálkozni az itteni normákon.
 
Hogy alakult az életed miután hazajöttél?

A haza akkor még Pozsony volt. Letelepedtem, az egyik szlovákiai miniszter szóvivője lettem, majd megismertem a későbbi férjemet. Rövid ismeretség után úgy döntöttük, hogy mélyvízbe ugrunk, és egy nem mindennapi környezetben tesszük próbára a kapcsolatunkat. Ezért kiutaztunk egy hónapra Tanzániába, amiről még blogot is írtunk. A dolog annyira jól sikerült, hogy kint megkérte Botonda kezem, és nem sokkal a nyaralás után összeköltöztünk. Mindent megkaptam Budapesttől. Lett egy csodálatos férjem és egy kisfiam, felfutattam az ArtLoop-ot, jó helyekre írhatok, ráadásul az anyanyelvemen.