Amíg az interjú készült, két dolog motoszkált a fejemben. Az egyikre, miszerint Audrey Hepburnre vagy Halle Berryre hasonlít-e Melinda, egy mosoly után sikerült megtalálnom a választ: Halle Berry! Viszont arra a kérdésre, hogy tizenkilenc évesen, hogy tud valaki ilyen érett és határozott lenni, azóta sem.

Amikor Máté ajánlott téged, rögtön rád kerestem a Facebookon, de nem találtalak. Álnéven vagy fönn, vagy egyáltalán nem is vagy regisztrálva?

Nem vagyok fönn, mert egész egyszerűen nem izgat. Hogyan kapsz meg információkat? – kérdezik soka tőlem. Van egy telefonom meg mélcímem és ennyi. Nincs szükségem arra a szeméthalmazra, ami ott áramlik. Én nem akarok a része lenni, felrakni a rólam készült képeket, profilt gyártani. Nem vágyom rá, hogy állandóan lássák, hogy mi történik velem, és én sem akarok azzal foglalkozni, hogy mások mit esznek-isznak épp, milyen az új hajuk, van-e barátjuk, barátnőjük, mit játszottak a neten és milyen eredménnyel.. Nem akarom kilökni az élményeimnek az a dolguk, hogy átfolyjanak rajtam, nekem meg az, hogy megpróbáljam megélni őket. Ha valakinek valamit el akarok mondani, azt majd elmondom neki személyesen, telefonba vagy üzenetben, a többieknek meg mi köze van hozzá?!

Hogy látod a többieket? Így érettségi és felvételi előtt ők hogy állnak a jövőhöz?

Változó. Van, akiknek lövése sincs, és van, aki görcsöl a helyzeten. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy folyton számolni kell a pontokat, taktikázni, hogy hova, milyen eredményt írjunk be. Ez engem személy szerint nem érintett, mivel a színműnek más a felvételi rendszere, de a legtöbbünket folyamatos stresszben tartja. Ahogy készülök a felvételire, az fogalmazódott meg bennem, hogy az egyetlen dolog amit most tehetek, hogy a feladataimra és önmagamra koncentrálok, semmiképp sem törődve azzal, hogy a másik hol tart.

Szóval színésznő leszel?

Igen, ezért adtam csak be Színműre meg Kaposvárra a jelentkezésemet.

Mikor derül ki az eredmény?

Attól függ. Több rosta van, de nyárra már mindenképp tudni fogom, mi lesz a sorsom. Olyan most, mint egy váróteremben, sehol sincs ilyenkor már igazán az ember. Borzasztóan unom  a gimnáziumot. Már hat éve járok oda, és az utóbbi években egyre kevesebbet nyújt. Szóval nagyon várom, hogy vége legyen, viszont félek is a változástól.

Itt tudnád hagyni Budapestet, hogy mondjuk külföldön tanulj vagy dolgozz?

Azt gondolom, hogy az a szakma, amit én akarok választani, csak az anyanyelven működik. Egyébként sem vagyok annak a hullámnak a része, amelyiknek az a célja, hogy a gimnázium után azonnal kihúzzon külföldre. Sokan nem is tudják, hogy mit akarnak csinálni, a lényeg csak az, hogy ne Magyarországon.

Hogyan választottad ki a fotózás helyszínét?

Elképzeltem, hogy mi lenne akkor, ha hosszú időre elmennék külföldre, és aztán hazajönnék. Feltettem magamnak a kérdést, hogy hova mennék először? Az Andrássy út a kedvenc helyem, az az én kis El caminóm. Ha ott végigmegyek, mindig más érzelmi állapotba érkezem meg, mint amilyenben elindultam. Nagyon szélsőséges hangulatokat egyesíti magában. Mire a nyugodt és légies Hősök terétől elérkezem az Oktogonig, már jól is esik beérni a nyüzsgésbe. Azt szeretem Budapestben, ami a hátránya is, hogy nem egységes, hogy sokfajta dolog elfér benne, sokszínű, és így lehet válogatni, hogy mi az, amire épp szükséged van belőle.

A bulizás nem kapcsol ki?

Nem vagyok az bulizós típus. Nem olyan szinten része az életemnek, mint a többieknek. Nekem nincs klikkem, akikkel eljárhatnék. Mostanság mindenki klikkekben létezik, és a klikkel megy el bulizni. A bulizást olykor Budapest-járással helyettesítem. Öten lakunk egy pici lakásban, és amikor már nem bírom tovább, akkor muszáj kiszabadulnom, az utcán lennem. Van, amikor abban lelek megnyugvást, ha bemegyek a nyüzsgő belvárosba. Máskor azt akarom, hogy ne legyen körülöttem senki, olyankor általában kisétálok a Duna-part, a lábbal tapicskolós részhez. Minden évszakban jó oda kimenni.

A belvárosban merrefelé mész?

Nem a különleges helyekre szoktam menni, hanem a közkedvelt helyekre, ahol sok-sok turista bolyong. Szeretem azt játszani, hogy én is turista vagyok. Amikor köztük vagyok, nincs másra igényem, csak áramlani a tömeggel, figyelni őket és gondolkozni. A séta meghozza a gondolatot és el is rendezi őket. Bár van úgy, hogy séta közben leszólítanak, és akkor ismerkedem.

Gyakran leszólítanak?

Viszonylag gyakran, de nem tudom, hogy másokat milyen gyakran szoktak megszólítani. Általában férfiak, de ezekből a leszólításokból általában jó dolgok sülnek ki. Ismertem már meg olyan fiút, akivel két éve levelezünk. Olyan is volt, akivel dumáltunk két órát, aztán elköszöntünk egymástól, és soha többé nem találkoztunk. Irtó izgalmas dolog, nem szabad az ilyeneket kihagyni.

Anyukád mit szól ezekhez?

Anyu nagyon jól kezel engem, és ezt a köztes állapotot, hogy még kislány is vagyok, meg már nem is. Olyan dolgokat is megengedett, amelyekről tudta, hogy nekem fontosak, bár neki rossz lehetett megengedni. Emiatt nagyon felnézek rá. Persze én is őszinte vagyok vele mindig, és nem élek vissza az engedékenységével.

Zenét nem szoktál hallgatni sétálás közben?

Nem, én csak otthon szoktam zenét hallgatni. A zenehallgatás az én esetemben gyakran menekvés, belebújás valamibe, persze nem feltétlenül rossz értelemben, de ha direkt azért vagyok ott, hogy magamba igyam a város ingereit, miért zárkóznék el tőlük?  A városban nem csak zaj van, rengeteg érdekes, szép, elgondolkodtató vagy akár inspiráló dolgot látn, hallani, csak figyelni kell és nyitottnak kell lenni rájuk. Ha séta közben elfáradok, és egy padra rogyva olvasni próbálok, pár percen belül vissza szoktam csukni a könyvet: akármilyen jó is, a város zsongása elvonja róla a figyelmem.