Az Urban:Eve-et akkor szoktam olvasni, amikor végképp kifogytam az életerőből, és már kávét sincs kedvem feltenni. Szeretem Via városhoz való viszonyát, az odafigyelését és, hogy sok mosolyjelet használ. Az, hogy 2008 óta a napi hatvan-hetven látogatóból eljutott a nyolcezer fős látogatottságig, nem véletlen. A kreativitás és az ügyes marketing azonban komolyabb sorsot takar, mint azt eddig gondoltam.

Mi a titka ennek a kifogyhatatlan életörömnek?

Az, hogy rohadt makacs vagyok. Sokat dobált az élet. Sok probléma és betegség van az életemben születésem óta. Ha százötven évvel ezelőtt születek, nem lennék most itt.

Milyen problémák és betegségek?

Asztma, örökölt inzulinrezisztencia, ki kellett venni az epehólyagomat, ilyesmik. Ezek nélkül biztos, hogy más személyiség lettem volna. A betegség abban segített, hogy el tudjam engedni a kontrollt, és belássam, hogy nem mindig én irányítok mindent. Ha valami nem úgy megy, ahogy én elterveztem, akkor majd kitalálok valamit, akkor majd ahhoz igazodom, mert nincs garancia semmire.

Elégedett vagy most az életeddel?

Ahol most vagyok, az egy tök jó hely az életemben, és tudom, hogy egyre jobb lesz. Már nem hónapról hónapra élek, mint az elmúlt tíz évben.  Most már két hónapra előre tudok tervezni. Persze lehetne normális munkám is, de egyszerűen alkalmatlan vagyok arra, hogy mások álmaiért küzdjek. Sokan irigykednek rám, és az elért siker kéne nekik, de azt nem látják, hogy emögött mennyi munka van. Az emberek többségének a siker most azonnal kéne. Fontos, hogy rájöjjünk, hogy nincsenek határidők, hogy sosem vagyunk elkésve, holott szegény huszonévesekben annyira benne van a kényszer, hogy nekik most kell mindent letenniük, és közben még azt sem tudják, hogy mit vesznek fel másnap. Iszonyat nagy a nyomás rajtuk, mivel nagyon végletes társadalomban élünk. Mindennek rögtön tökéletesnek kell lennie, nincs olyan, hogy próbálgatunk és majd másodjára, harmadjára jó lesz. Nem érünk rá foglalkozni azzal, hogy itt fejlődési történetek, gyarapodási ívek vannak.

A te blogodban is ezért van annyi praktika, apró megfigyelés?

Ezekből áll össze az élet! Én annyira szeretem, hogy lehet fotózni a telefonokkal, mert igenis ezekből áll össze a napod, ezektől lesz tökéletes! Nagyon fontosak az emlékek. Nincs annál izgalmasabb élmény, amikor a nagymamád naplóját olvashatod arról, hogy mondjuk milyen házi feladatot kellett írnia.

Nekem úgy tűnik mintha minden napod tökéletes volna.

Fogalmazzunk úgy, hogy kihozom belőlük a legjobbat, megkeresem, hogy minek tudok örülni. Attól lesz tökéletes egy nap, hogy megélem, és nem attól, hogy nincsenek bajok és nehézségek. Az esküvőm előtt borzasztó volt azt hallani, hogy az esküvőm lesz életem legboldogabb napja. „És akkor most mi, innentől kezdve lejtmenet van? – tettem fel magamnak a kérdést. – Nem lehet, hogy egy másik vagy több?” És azóta is ezt a mondatot igyekszem megcáfolni minden nap.

Budapesten születtél?

Szombathelyen, ahol generációkra visszamenően dolgoztak a nők a családban, így ez a lehetőség nem volt ismeretlen.  Amikor az egyetem alatt felköltöztem Budapestre, akkor szembesültem vele, hogy ma még szélesebbre nyílt az olló, és nincs minta arra, hogyan lehet hatékonyan összeegyeztetni a háztartást a tanulással és a létfenntartáshoz szükséges munkával. A párkapcsolatokban is sokszor ez a probléma. Van egy csomó helyes, okos ismerősöm, akik nem tudnak bizonyos szerepeikkel mit kezdeni, mert nincs mintájuk arra, hogy mondjuk hogyan lehet felnőtt döntéseket hozni, a saját útjukat járni, kiállni magukért, vagy ismerkedni, nem csak romantikus indíttatásból, hanem munka vagy egyszerűen barátkozási céllal. Mivel ma nem élünk fizikailag együtt női közösségekben, az információmegosztás teljesen máshogy működik. Erre épültek rá a netes közösségek. Mi már nem tollfosztunk, hanem csetelünk.  

Nem üres kapcsolatok ezek?

Nem, ezek egyáltalán nem értéktelen vagy felszínes kapcsolatok! Itt a legtöbb ember magát adja, mert végre magát adhatja, akár név nélkül. Rengeteg baráti kapcsolat kezdődik így. Ezek sok esetben az interneten kívül is folytatódnak, és személyes kapcsolatokban élnek tovább. Nekem is több, mai napig tartó baráti kapcsolatom az interneten alakult ki, de a férjemmel is egy netes baráti társaságban ismerkedtem meg, és miatta is kezdtem el Pestre járni.

Hogy tetszett akkor a város?

Kezdetben, még gimnazistaként, havonta egyszer jártam fel nyolc órára, és amikor egy embert havonta egyszer és csak nyolc óráig láthatsz, akkor valahogy nem érdekel a város. Másfél éve voltunk együtt, amikor végre elmentünk moziba, mert addig csak ültünk, beszélgettünk és örültünk, hogy látjuk és halljuk egymást. Nem volt sok Budapest-élményem, csak a pályaudvarok meg a lakásuk közti szakasz. Később kezdtünk el randizni, mászkálni a városban, és mindezek miatt mindig mágikus város marad nekem Budapest.

Szerinted milyen az ideális városi nő?

Nincs ideál.  Mindenkinek az a lelki egyveleg, amiben a legjobban érzi magát. Van bennem egy ösztönlény, aki szeret főzni és kirándulni, de ugyanígy vagyok gyakorlatias városi ember is. Szerintem az volna az ideális, ha ez az arány mindenki számára eldönthető volna. Hogy az se legyen megvetendő, ha valaki teljes szívével a várost szereti, és az se, ha tanyára költözik, mert abban a közegben érzi magát a világon a legjobban. Az az ideális, ha meghagynak a döntés szabadságában. Merd azt választani, amit szeretnél. A múltkor kilencedikesekkel beszélgettem, és azt tanácsoltam nekik, hogy keressék a lehetőségét, hogy minél többet foglalkozhassanak azzal, amit igazán szeretnek, mert egyedül abban tudnak kitartóak maradni. Nem jó csere az, hogy ötvenegy hetet dolgozol egy pocsék helyen azért, hogy aztán egy hetet a Bahamákon tölthess. Én lehet, hogy nem megyek a Bahamákra, viszont évi ötvenkét hetet jól érzem magam ott, ahol vagyok.