facebook
 
2014. január 22.

Név: Hajas Margit

Foglalkozás: villamosvezető

Fotózás helyszíne: Bem rakpart

Rozi az ötödik emeleten

Fél perc volt még a 18-as villamos indulásáig. A villamosvezető a fülkéjében ülve olvasott. Már jó érzéssel szálltam fel. Amikor elindultunk, köszöntött minket a sorőrünk, bemondta, hogy mi lesz a következő megálló, vigyázzunk, záródnak az ajtók, szóval a szokásos dolgokat, mégis volt a hangjában valami gyengédség és odafigyelés. Látni szerettem volna az arcát, hogy tudjam, olyan-e, amilyennek elképzeltem. Nem szálltam hát le a Móricz Zsigmond körtéren, ahogy eredetileg terveztem, hanem elmentem a végállomásig, hogy megszólíthassam.

2012-ben a magyarok lettek a legjobb villamosvezetők Európában. Örültél a többiek sikerének?

Igen, persze. Általában a fiatalabbak versenyeznek. Az ember egy idő után belefásul ebbe a munkába, és kinek van még kedve versenyezni?  Én már sokszor annak is örülök, hogy hazavonszolhatom magam. 2:40-kor, vagy 3:40-kor kelek és 10:30-ig dolgozom. Délután pedig 13:00-kor kezdek újra, és 17:30-ig folytatom. Néha már azt sem tudom, hogy jövök-e vagy megyek.

 

Miért lettél villamosvezető?

Miután elvégeztem az óvónőképzőt három évig szellemi sérült felnőttekkel dolgoztam. Amikor meghozták azt a rendeletet, hogy óvónőként csak a főiskola elvégzése után lehet dolgozni,  új lehetőség után néztem, mivel akkoriban Kecskeméten volt csak főiskolai képzés és a fiam is pici volt, így nem tudtam volna lejárni. Volt egy gyerekkori osztálytársam, akivel gyakran utaztunk együtt a villamoson. Ő vezetett, én utaztam, és közben beszélgettünk. Kérdezgettem a munkáról, a fizetésről, a munkarendről, és végül jelentkeztem a képzésre. Akkoriban még nem volt olyan nehéz bekerülni ide, mint most, amikor túljelentkezés van a villamosvezetői képzésre.

 

Milyen érzés volt először vezetni egy ekkora gépet?

Nagyon jó! Imádtam, hogy ilyen nagy. Szerettem a villamos szagát, a kapcsolók és a vas szagát. Bár annyira azért nem voltam fanatikus, mint egyes kollégáim, akik fejből tudják, hogy melyik pályaszámú villamosnak milyen tulajdonságai vannak, és villamosok fotóit gyűjtik.

 

Nem hiányzik az óvoda, a gyerekek?

A mai napig összeszorul a szívem, amikor gyerekcsoportokat szállítok. Olyan jól lehet a gyerekekkel együtt dolgozni. Ők még őszinték, lelkesek, nem úgy, mint a felnőttek. A mindennapok során látom rajtuk, hogy mennyire idegesek, türelmetlenek, hányszor összevesznek a villamoson, akár velem is, főleg, ha valami történik a vonalon, mert szerintük mindenért én vagyok a hibás. Sokszor nem is keresik a dolgok miértjét, csak valakire rázúdítják a bajukat.

 

Van rettegett szakasz a vonalak között?

A piacos részek! A Fővám téri piac, a Fehérvári úti vásárcsarnok, a Savoya park környéke például, ahol rengeteg ember jön a kiskocsijával. Az egy sokkoló látvány, amikor a végállomáshoz közeledve azt látom, hogy a peron fekete a tömegtől. Mindenki, mint a messiást, várja a villamost. Leszállni sem tudok, mert ők már özönlenek föl. Ráadásul azt sem értik meg, hogy mi lámpára közlekedünk, muszáj elindulni, nem várhatunk. Valaki mindig ott marad, viszont sűrűn járunk, tehát ott a lehetőség, hogy a következőre rászálljon az illető. A városi ember rákfenéje ez az állandó rohanás, de még a nyugdíjasok is egyfolytában sietnek. Némelyikük az életét kockáztatja, átmegy a piroson, lóbálja a botját, lestoppolja a villamost, mert ő siet. Nagyon sok türelem kell ehhez.

 

Van kedvenc vonalad?

Szeretem a 18-as vonalát. Szeretem, ahogy elindul bel-Budából és megérkezik a budafoki úti panelrengetegbe. Sokak szerint sivár ez a rész, az egykori gyárváros, az élesztő-, a papír-, a zománc és a festékgyár környéke. Nekem kedves ez a rész is, mivel sokféle ember fordul meg errefelé, és mert itt nőttem fel, és most is itt lakom.

 

Ezek szerint Buda-párti vagy?

Buda az én helyem. A Gellérthegy és a Jánoshely nagy kedvencem, de a Budai vár szépsége mindent visz. Pesten olyan érzésem van, mintha az emberek idegenek lennének. Pedig Budán sem ismerem az utazó embereket, ott mégis van egy ilyen kívülállóság-érzetem.

 

Vezetés közben van időd nézelődni, élvezni a várost?

Annak idején az oktatónk azt tanította, hogy akkor vagy már profi, amikor haladván a vonalon, a szemed sarkából észreveszed, hogy mondjuk Rozi az ötödik emeleten az erkélyen fésülködik. A kezdők mindenesetre biztosan nem veszik még észre Rozit, mert nagyon szűken látnak. Figyelni a felszállókra, ajtónyitásra, a megállók bemondására az elején nagyon komoly feladat, bár a villamosok fedélzete is betársul lassan a Futár projektbe, és kijelzők fogják hamarosan mutatni minden vonalon, hogy melyik megálló következik, hány perc van még odáig. Az egész tehát afelé a halad, hogy kivonják az emberi hangot a járművekről. Bár az évek során már én is leszoktam arról, hogy azt mondjam a végállomásnál: viszontlátásra.