Egyszerűen nem találok olyan érett nőt, aki tud és mer beszélni az életéről, panaszkodtam egy barátomnak. Gyere el a Tánc-Fény-Tér című kiállítás megnyitójára, tanácsolta, ott majd találkozni fogsz egy nővel, akiben megtalálod azt a nyugodt derűt, amit keresel. Így is lett. Magdalenával valóban igazi élmény volt a találkozás, amikor sikerült pár szóra leülnünk egy félreeső sarokban a kiállítás megnyitója után.

Ha jól tudom, annak idején emigráltál. Miért hagytad itt Magyarországot?

A művészeti és emberi szabadság megtartása miatt emigráltam 1970-ben, húszéves koromban, a volt férjemmel Angliába. A lehetőséget egy kölni galéria, a Baukunst Galerie meghívása kínálta fel. „Künstler aus Ungarn” címmel egy nagyszabású kiállítást rendeztek a magyar fiatal progresszív képzőművészek anyagából. 1974-ben szintén egy kiállításomra jöttünk Ausztriába Grödig bei Salzburgban a Galerie Sazenhofenben. Én azóta is Bécsben élek, a volt férjem pedig visszaköltözött Magyarországra 1978-ban.

Szenvedtél a honvágytól?

Fiatalon könnyen hátat fordítunk mindennek, ezért nem esett különösebben nehezemre a várost elhagyni. A legnehezebb az volt, hogy anyámat a húsz év emigráció alatt csak egyszer láttam fiam születésekor, 1978-ban. Londonban talán Hűvösvölgy, a Duna és a Lukács uszoda hiányzott erősebben, de mivel az életritmusom gyors volt, nem álltam meg visszanézni. Az újat felfedezni és abban „elhelyezkedni” pozitív kihívás volt számomra.

Mikor tértetek vissza először? Milyen volt a viszontlátás?

Én a rendszerváltás idején, 1990 és 1991 fordulóján jöttem vissza Budapestre. Közvetlenül a határ után az autóból körülnézve egyetlen változást észleltem: az országút szélén utcalányok álltak. Budapest képe számomra viszont nem változott. A sok új üzlet, üzletház nem változtatta meg lényegesen a város arcát.

Ha összehasonlítod Budapestet Béccsel, mi az, amiben hasonlít a kettő, és mi az, amiben különbözik?

Budapest és Bécs külsőleg nagyon hasonló, hiszen a történelmük egy időben összeforrt. Budapest szívdobogása viszont egészen más. Budapest elfáraszt, Bécs pihentet. Budapesten az emberek közvetlenek, Bécsben tartózkodóak.

Ha most lennél húszéves, szerencsét próbálnál újra külföldön?

Újra húszévesen újra kíváncsi felfedező lennék és kivándorolnék, hogy az ismeretlenben kipróbálhassam magamat, megtalálhassam a helyemet, és közben valami újat teremthessek. A művészetben is ez hajt. Persze gyökér nélkül lomb sem lesz sok. Én úgy érzem, jó és erős gyökereket kaptam a családomtól és a hazámtól.

A honlapodon van egy telling places nevű album, amiből gondolom, hogy erős hatással vannak rád a terek. Milyen terek és helyek vonzanak?

Az album képeit a bécsi Burgtheater próbaszínpadján, nyári, már használaton kívüli állapotában fotóztam. Olyan elhagyott, de még létező terek érdekelnek, ahol a nyomokból lehet az ott történtekre következtetni. Ilyen lehetne például Pesten a Bródy Ház, ha természetesen megkopott állapotban lenne. Az elkövetkezendő időben szeretném alaposabban felfedezni a budapesti telling placet is.