A Tűzoltó utcában forog a nyárfavatta, a Trafó üres büféjében Vera már vár, pokoli, nyomasztó zene szivárog ki a nagyteremből. A csúcsforgalom miatt késtem tíz percet. Vera csak mosolyog, biciklivel jött ide is.

Egy táncos barátnőm szerint, ha egy napot nem edz, akkor azt csak ő veszi észre, ha már kettőt, azt már a közönség is. Így van ez a kontakt improvizációval is? 

A kontakt improvizáció nem feltétlenül előadói forma és így nem is kell megfelelni senkinek. Fantasztikus a kontaktos közösség ereje, az, hogy szembesít a korlátaiddal, de segít átlépni is azokat. Maga a tánc akkor működik jól, ha beleengeded magad és hagyod, hogy vigyen az áramlat. Ha a kontakt impro fizikai részét nézem, akkor van egy kontakt pont, amely állandóan változik, gördül, csúszik, vándorol a testek között. Táncolhatsz párban, trióban, egyedül, a talajjal, levegővel, zenével és zene nélkül is. Egyébként ez a mozgásforma elég fiatalnak mondható. Idén ünnepli a negyvenedik születésnapját. A szülőatyja Steve Paxton, aki többedmagával aikidóból, gyerekek mozgásformáiból, különféle táncokból és testi tapasztalatokból fejlesztette ki a CI (Contact Improvisation) kezdeti formáját. Egy külső szemlélőnek elsőre ijesztő lehet, ahogy az emberek improvizáció közben intim közelségbe kerülnek egymással. A kontakt improvizációban azonban nem a testiségen van a hangsúly, és a táncosok számára nincs jelentősége annak, ha egy fiú átgördül egy lányon, vagy ha fiú fiúval, lány pedig lánnyal táncol.

Mikor kezdtél el táncolni?

Tizenkét éves koromban kiderült, hogy gerincferdülésem van. A gyógytornára kínszenvedés volt eljárni, és anyuék felajánlották, hogy járjak helyette szalontáncra, ami sokkal szórakoztatóbb volt. Tökéletes választásnak bizonyult, hiszen rögtön beleszerettem, annak ellenére, hogy akadtak nehézségek.

Milyen nehézségek?

Például a nem megfelelő tanár vagy a fiúhiány. Én például három évig fiút táncoltam, és ezért az irányítói habitust elég nehéz volt később elhagynom. A szalontánc mellett jazztáncolni kezdtem Tatabányán a Jászai Mari Színházban. Itt tizenhárom évet voltam táncos, tanár és koreográfus. Volt olyan időszak, amikor a tánc mellett színházi darabokban is szerepeltem, és a színház gazdasági osztályán is dolgoztam. Lementem próbálni, a szünetekben könyveltem, később tanítottam, este pedig felléptem valamelyik előadásban. Szinte bent éltem a színházban, de imádtam.

A könyvelés hogy jött?

Anyu könyvelő, ezért jobb ötlet híján én is  közgazdasági szakközépiskolába jártam. Az érettségi után nagy kérdés volt, hogy megengedhetem-e magamnak, hogy csak a tánccal foglalkozzam, vagy legyen inkább egy rendes szakmám és megélhetésem, úgy, mint a többi „rendes” embernek. Áthidaló megoldásként mentem Győrbe szociálpedagógus és művelődésszervezői szakra, hogy legalább a szervezkedő és nyüzsgő lényemet alátámasszam egy diplomával. Közben feljártam edzésekre, és nyaranta az IDMC nyári tánc- és mozgásműhelybe a Műegyetemre, és még érettségi után, a szakmai ötödév alatt elvégeztem a modern táncoktatói képzést a Magyar Táncszövetség iskolájában, Török Jolán szervezésében. Mindezek után jutottam csak el a Táncművészeti Főiskola koreográfus szakára, ahol az egyik osztálytársamnak köszönhetően szerettem bele a kontakt-impróba.

 Milyen volt felkerülni Budapestre?

Egy kamasznak a budapesti éjszaka elég izgalmas élmény. Feljössz és először csak a metróvonal mentén mersz mozogni, aztán ezektől a kiindulópontoktól eljutsz odáig, hogy tudod, hol, melyik kis utcában mi van, melyiken egyszerűbb rövidíteni, melyik az egyirányú, satöbbi. Óriási élmény ezeket a változásokat észrevenni magadon, ahogy szép lassan a birtokodba veszed a várost. Néha azért nagyon hiányzik a természet a sok zölddel, virággal, kutyával és madárcsicsergéssel, főleg a VII. kerületben.

A VII. kerületben laksz:

Igen, bár szívem szerint a XI. vagy a XIII. kerületben laknék. Sokat járok a mai napig a Pozsonyi utcába a barátaim miatt. Azt az utcát például imádom. Megvannak a kis, hangulatos boltok, kávézók, fák, sőt, karnyújtásnyira van tőle a Duna. Abban az utcában valahogy mindig boldog, helyes fiatalokat, kutyasétáltatókat látok. Ott például szívesen elfogadnék egy tetőteraszos, Dunára néző, világos művészlakást. Azonban egy fiatal, kis tőkével rendelkező ember első lakásvásárlásának célpontja leginkább csak a VII. vagy a VIII. kerület lehet, így nekem is. Mehettem volna a külvárosba is, de annyi erővel már Tatabányáról is feljárhatnék. Korábban a VIII. kerületben, a Baross utcában laktam albérletben. Azt is szerettem a maga kis dohos szakkereskedéseivel együtt. Most egy kis körfolyosós bérházban lakom, ahol az idős nénik a harmadikon előszeretettel ülnek ki a lakásuk elé napozni és csevegni. Imádom azt, hogy reggelente, amikor leviszem a biciklim az utcára, a kisbolt előtt álló urak, a reggeli felesükkel a kezükben, hangosan és mosolyogva köszönnek.