Egy főzőiskolában találkoztam először Mariannal, ahol a sztárok chefjeként mutatták be, aki többek között Brad Pittre és Angelina Joliera is főzött. Mariann most a lakásán fogad. A beszélgetés közben grapefruitos, gyömbéres, málnamézes üdítőt iszunk, ami természetesen Mariann saját receptje alapján készült.

Azt mondják, hogy cipésznek lyukas a cipője, fodrásznak lapos a haja. Neked van időd, kedved magadra főzni?

Mindennap főzök magamra. Ma például paradicsomos búzatöret volt kelkáposztába tekerve sáfránymártással és fésűkagylóval (mutatja Iphonján a képet). Ritkán járok étterembe, ha megyek, akkor is csak a törzshelyemre.

Látom fontos a tálalás is.

Fontosnak tartom azt, ha étkezem, megtiszteljem magam azzal, hogy szépen terített asztalnál, nyugodtan egyek.  Mindig rohanunk, és nincs öt percünk sem az étkezésre. Pedig a víz és az étel a legfontosabb, ez ad erőt a mindennapokhoz. Szeretem a tiszta, egyszerű ízeket, formákat. Szeretem, ha mindennek megvan a helye a tányéron.

Fontos számodra, hogy az étel egészséges legyen, ne csak ízletes?

Mindig is egészségesen táplálkoztam, ezt az igényemet a családomból hozom. Vidéken nőttem fel az erdő közepén. A nagyszüleim bugacpusztaiak, igazi ősi, magyar emberek voltak, akik állattenyésztéssel és zöldségtermesztéssel foglalkoztak. Tartottunk teheneket, lovakat, tyúkokat, mindent, ami egy tanyához kell. Amióta két éve mellrákban meghalt a nagymamám, azóta vagyok igazi elkötelezettje az egészséges táplálkozásnak. A Magyar Rákellenes Liga és a Csemete Alapítvány tiszteletbeli tagja vagyok, gyerekekért futok, látogatom a betegeket, főzőtanfolyamot tartok nekik, amiben igyekszem megtanítani nekik, mit, mivel, hogyan egyenek. Ne úgy, mint az én nagyanyám, akinek hiába mondta, főzzön változatosan, egyen naponta többször, keveset, mégis annyi cérnametélttel ette a húslevest, hogy megállt benne a kanál.

A nagyszüleidtől tanultál főzni?

Tőlük is, de kicsi korom óta főzök én is, mert mindig érdekelt az átalakulás. Meg akartam tudni, hogy amit megeszek, az hogyan készül el, miből van, és miért pont így. Aztán mégsem szakácsnak tanultam, hanem a Corvinuson végeztem kommunikáció- és marketing szakon, de hamar rájöttem, mikor belekerültem az örült mókuskerékbe, hogy a kereskedelem világához túl vajszívű vagyok. Ekkor döntöttem el, hogy új szakmát tanulok, és szakács leszek. Mindent megtanultam itthon, amit csak lehetett, aztán a hátamra vettem a zsákomat és elmentem világot látni. Egyébként is nagyon szeretek utazni. Már hétéves korom óta repülök. Az első repülésem igen meghatározó volt, és akkor elhatároztam, hogy nekem minden évben valahová el kell repülnöm. Felnőttként elsősorban a munkám miatt repülők sokat és szakmai kíváncsiságból. Olvasok valahol egy cikket egy újonnan nyílt étteremről, ami felkelti az érdeklődésem, vagy eszembe jut egy régi kedvenc helyem, ahol egy ideje nem voltam, szólok egy-két barátomnak, és kiutazunk. Nekem nem fontos, hogy puccos szállodában szálljunk meg. Teljesen megfelel egy belvárosi, egyszerű apartman, ahol lehajthatom a fejem. Nem szeretem a flancot. Ha egy ember sokat utazik, kiszélesedik a világa, befogadóbbá válik. Ha egy helyen maradsz, nem tudsz fejlődni, nyitni, tanulni. Szükségem van a folyamatos impulzusokra, újdonságokra. Éltem például három hónapot Kenyában, Nakuruban, hogy egyfajta meditatív állapotba kerülve újra megtaláljam önmagamat. Egy rezervátumban laktam, ahol sérült állatokat mentettünk meg. Fantasztikus élmény volt. Az ottaniak megmutatták, hogy nem kell nekem autó, Nintendo, civilizáció. Ők mindezek nélkül élnek, boldogok, szaporodnak. Megvannak a maguk szertartásai, rituáléi, mivel van úgy, hogy három napot várnak arra, hogy elejtsenek egy gazellát. Napokig nem esznek, mert nincs mit. Megtanították azt is, hogy bizonyos ételeket hogyan kell elkészíteni, például a strucctojást, ami egy egész családnak elég, vagy a krokodilnyúzást, de ettem még vízibölényt, antilopot, madarakat, kígyót, békát. A legbizarabb étel talán a tarantella potroha volt, amely olyan, mint valami jóízű hal, de a rántott majom agyveleje is eléggé érdekes élmény volt. Az éttermek megismerésén túl elsősorban alapanyagokra vadászom. Persze nem mindig repülök. Van, amikor fogom magam, beülök a kocsiba, és csinálok egy bécsi túrát.

Olcsóbb, mint Budapest?

Árérték arányban jobb, és minőségileg is jobbak. Sajnos. Nekem nagyon nagy szívfájdalmam, hogy nem kapjuk meg a konyhában a megfelelő magyar alapanyagokat. Legutóbb például négyszáz kilométert utaztam, hogy megfelelő, magyar libamájat találjak. Pedig egy olyan helyen élünk, ahol mindenünk megvan. Gyümölcseink vannak, szőlőnk van, állattenyésztésben mindig is jók voltunk. A Kárpát-medence éghajlata minden szempontból megfelelő, de ha a hipermarketek elárasztanak minket a kinti árukkal, és már nem a Julcsi néni varrja a blúzom, hanem öt forintért meg lehet venni a kínai piacon, akkor milyen ipart, állattartást, akármit akarunk képviselni?

Kikre főztél még a Pitt-Jolie házaspáron kívül?

Kevés embernek van annyi titoktartási kötelezettsége, mint nekem. Csak a Joliék publikusak.

Most is főzöl valakire?

Igen, most egy privát személyre főzök. Én készítem a reggelijét és a vacsoráját. Így napközben a saját dolgaimmal is tudok foglalkozni. Piacra járok, folyamatosan keresem az újdonságokat, ismerkedem a kofákkal, figyelem a piac változó kínálatát. Egyébként én mindig főztem és főzök valakire, de erről most legyen ennyi elég.