Az egyik legfelkapottabb pesti szórakozóhely programszervezőjével egy Madách téri kávézóban találkozunk. Körülöttünk színészek, laptopok, lelakatolt biciklik és kutyák. Csak a kávégép hangja szakítja meg időnként a lágy chilloutot.

A rólad készült egyik fotón egy zen buddhista jelkép tetoválása látható a hátadon. Hogyan egyeztethető össze az éjszakai élet a buddhizmussal?

Azt hiszem, megérdemelném a legjózanabb programszervező címét. Az éjszakai élethez képest eléggé tisztán élek, de nem az elvek miatt.  Ez előtt a munka előtt például sokkal többet mulatoztam, de amikor mindennap egy kocsmában vagy, akkor másként kezded látni az éjszakát, és amíg van napközben valami célod, az megtart. Nem csúszhatsz szét az éjszaka.

Mik ezek a célok?

Most az egyetem. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre járok design- és művészetmenedzsment szakra. Bár szobrásznak készültem, de háromszori próbálkozás után végül nem sikerült bekerülnöm a Képzőre. A vallások és a filozófia viszont mindig is foglalkoztattak. Ezért korábban az ELTE szociális munkás szakával párhuzamosan a Buddhista Főiskolára jártam, ahol összehasonlító vallásbölcseletet és filozófiát tanultam.  Féltem, hogy csupa aszkétával fogok majd ott találkozni, de végül egy nagyon érdekes egyveleget találtam ott, ami nagyon nyitott és befogadó emberekből, rendszerváltás előtti lázadókból, underground művészekből áll össze. A többségük még mindig kicsit lázad, de nem a politikai rendszer, hanem a fogyasztói társadalom ellen. Így például nekem sincs tévém, nem hallgatok kereskedelmi rádiót. A Mika Tivadar mulatója is kicsit egy ilyen hely, helyet ad a társadalomkritikának, a kultúrának. Úgy lett híres alig egy év alatt, hogy nem reklámoztuk magunkat, hanem szájról szájra járt a híre, és azt hiszem ez a legjobb reklám.

Hogy kerültél bele az éjszakai életbe?

Az én létterem mindig ez a környék volt, a hetedik kerületi helyek, ezért nem is volt kérdéses, hogy hol kezdjek munkát keresni. Pultosként kezdtem dolgozni a Mikában. Azonban megvolt bennem az igény, hogy egyfajta szellemi energiát is belevigyek a munkába. Fokozatosan kezdtem el szervezni például a jazz-keddeket. Kezdetben mindezt ingyen és önkéntesen, aztán szép lassan az esték háziasszonya lettem.

Milyen emberek járnak szerinted a Mulatóba?

Kezdetektől fogva azt szeretnénk, hogy a Mika ne csak egy kocsma legyen, hanem egy kulturális központ. Van, hogy ez jobban megnyilvánul, van hogy kevésbé. Kortárs táncosoknak, független színházaknak adunk helyet. A hely minimalizmusa mellett van egy modern, kávéházi hangulata is, bár már nem annyira egységes a profilunk. Ez sajnos, egyre kevésbé passzol össze azokkal az emberekkel, akik oda járnak. Eleinte sokkal meghatározhatóbb volt a harmincas, értelmiségi, liberális fölfogású réteg. Mostanra jobban fölhígult, ami persze nem baj. Vágyom azért arra, hogy bizonyos kreatív emberek, a művésztársadalom tagjai ne maradjanak el a PR-es lányok mögött. Persze a tematikus napok közönsége is eléggé megosztja a közönséget. Próbálunk olyan kulturális eseményeknek teret adni, amelyek magas színvonalúak. Fontos, hogy megnyilvánuljon egy értékrend, azon túl, hogy mindenki tudja, hogy itt sokat lehet inni. Ez számunkra egy misszió. Nyilván, hogy ebből nem fogunk meggazdagodni, de elsősorban nem is ez a cél.

És hogyan pihensz?

Nem szoktam különösebben.  Nekem már az is elég, ha visszavonulhatok az Oktogonon lévő csöndes lakásomba, vagy biciklizhetek itt a városban. Nem a várostól szoktam besokallni, hanem attól, amit az emberek véghezvisznek magukkal péntek, szombat esténként. Józanul követem végig az ő útjukat hajnali háromig, négyig. Hogyha kívülállóként nézed, akkor ez nagyon elkeserítő tud lenni. Mindenki ismer mindenkit, de valójában teljesen felszínesek ezek a barátságok. Rengeteg kóbor lélek van, sok a törzsvendég az éjszakában,  akik keresik, kutatják a helyüket, ami egyrészt itt van, amiben élünk, másrészt meg baromira nincs itt. Látni, ahogy bizonyos emberek csúsznak lefelé, mindennap más nővel, más férfival jelennek meg, és aztán szép lassan eltűnnek, nagyon megvisel. Ugyanakkor meg érdekes figyelmeztetés is ez, mert valószínűleg a saját életem is ugyanilyen, tehát annyira kívülálló azért nem tudok maradni én sem.